Kiugró növekedés a Richter Gedeontól

2006. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Indokoltan drágult a keddi tőzsdei kereskedés során a Richter-részvények ára, a legnagyobb magyar gyógyszergyártó kiváló első félévi eredményeket jelentett. Az elemzők megmondták, hogy a Richter újból kedvező adatokat fog produkálni.
A cég az év első felében 31,61 milliárd forintos konszolidált adózott eredményt ért el, 61,4 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. A nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentésben a társaság 104,621 milliárd forintos árbevételről számolt be, ami 26,1 százalékos emelkedésnek felel meg a bázisidőszakhoz képest.
Az éves eredményprognózisán a Richter menedzsmentje tegnap az első félévi adatok ismertetésekor nem változtatott, azaz az árbevétel az egész évet tekintve tíz százalék feletti növekedést mutathat majd.
Bogsch Erik, a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója a gazdálkodási adatok imertetésekor elmondta, hogy a kiemelkedően jó eredmény jelentős része az első fél évben még nem realizált árfolyamnyereségből származott, így várhatóan a második fél évben nehezen tartható fenn a január–június között elért növekedés. Az árfolyamnyereség-különbséget a vezérigazgató azzal próbálta bemutatni, hogy a június végi és a jelenlegi euróárfolyam közötti változás a cég árbevételére vetítve két és fél milliárd forintnyi mínuszt mutatna most.
A Richter piacait tekintve a legnagyobb növekedést a FÁK-országok területén sikerült elérni, míg meglepetésre a legrosszabb eredményeket a magyar piac produkálta. Bogsch Erik hangoztatta, hogy a kormányzati megszorítások csak a második fél évben éreztetik majd hatásukat, de a kedvezőtlen gazdasági hangulat már eddig is érzékelhető volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.