Kodela tanúskodott

Swendt Pál
2006. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal egykori humánpolitikai helyettes államtitkárát hallgatta meg tanúként mások mellett a Főváros Bíróság Varga Zoltán vezette tanácsa a brókerbotrány tegnapi tárgyalásán. A Magyar Hivatalos Közlönykiadó jelenlegi ügyvezető igazgatója állította: a K&H Bank brókercégénél előbb állampapírba fektette pénzét, majd miután Kulcsár Attila lett a személyes brókere, szabad kezet adott az alkusznak, aki ettől kezdve nagy kockázatú tőzsdei műveleteket is végrehajthatott a rábízott összeggel, és már az első évben nyereséget termelt.
Kodela 2002-ben a kormányzati tisztségből történt távozása után – ahogyan ő fogalmazott – komoly végkielégítést kapott, amelyet szintén átadott a brókernek. Szavai szerint 2003 áprilisában Kulcsár jelezte, hogy a bank belga tulajdonosai belső vizsgálatot indítottak, és azt javasolta neki, hogy vigye pénzét máshová. – Megdöbbenésemre a számlán csak ötmillió forint volt, majd felhívtam Kulcsárt, aki ezután 100 ezer eurót és 100 ezer dollárt (akkori árfolyamon közel negyvenhatmillió forintot) adott át nekem – vallotta a volt kormányhivatalnok.
Ismeretes: Kodela Lászlót a K&H-üggyel összefüggésben vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedéssel és adócsalással gyanúsítja a Központi Nyomozó Ügyészség. Eszerint Kodelát 2002 nyarán Kulcsár arra kérte: állítsa le a brókercég bejelentése nyomán pénzmosás gyanújával indított vizsgálatot. Később – az állítólagos közbenjárásáért – ötmillió forintot vett át a brókertől – áll a gyanúsításban.
Kodela erről tegnap úgy nyilatkozott: a Kulcsár noteszában talált bejegyzést, miszerint ötmillió forintot kapott a brókertől, a nyomozók félreértették, az összeget befektetési céllal ő adta át az ügy elsőrendű gyanúsítottjának.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.