Komássyt a jövő héten hallgatják meg

Zsilka László
2006. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő hétfőn hallgatja meg először a rendőrség Komássy Ákost, a Fiatal Baloldal volt elnökét, aki autójával egyik résztvevője volt az április 4-én bekövetkezett balesetnek az M3-as autópálya Gödöllő és Mogyoród közötti szakaszán. A volán mögött ülő, akkor súlyosan megsérült szocialista politikus kocsijában utazó munkatársa, egy huszonöt éves nő életét vesztette az ütközésben. Komássy Ákos egészségi állapota mostanra javult annyit az orvosok szerint, hogy nincs akadálya a meghallgatásának – közölte Szmodics Róbert, az Autópálya Rendőrség bűnügyi osztályának vezetője. A halálos közlekedési baleset okozása miatt indított büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen folyik. A vizsgálatban Komássy Ákos idézettként szerepel. A rendőrség a karambol valamennyi résztvevőjének véleményét rögzíti, és elemzi a történteket. Ezeknek az állításoknak az értékelése, továbbá a szakértők jelentéseinek feldolgozása után döntik el a nyomozók, milyen irányban folytatódjék az eljárás.
Az M3-as autópálya 24-es kilométerénél egy kamionba hátulról szaladt bele a politikus kocsija, amely az ütközés után megpördült, és a szalagkorlátnak vágódott. Az autónak ezután nekiütődött egy pénzszállító kisteherautó.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.