Konvergenciatanács alakult

Konvergenciatanács néven a kormánynak alárendelt, újabb tanácsadó testület jött létre, amelynek feladata az lesz, hogy véleményezze a szeptember elsején Brüsszelnek benyújtandó, középtávú magyar felzárkózási programot. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint kirakattestületről van szó, hiszen az MSZP már nem mer utalást tenni az euró magyarországi bevezetésének dátumára.

Szabó Eszter
2006. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült végül a Konvergenciatanács tagjainak kiválasztásakor. E szerint a testület három tagja, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója és Surányi György, a CIB Bank Rt. elnöke lesz. Emlékezetes, az SZDSZ hétfőn azt javasolta, legyen a testület tagja a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a kormányzat által folyamatosan támadott Járai Zsigmond, illetve az Országgyűlés költségvetési bizottságának vezetője, a fideszes Varga Mihály. Batiz András kormányszóvivő kifejtette, az üzleti szférában érdekelt tagok alapesetben nem jutnak hozzá minősített iratokhoz, amennyiben mégis szükség lenne erre, akkor át fognak esni a szükséges vizsgálatokon.
A magyar konvergenciaprogram Brüsszelben már több alkalommal megbukott, legutoljára januárban, amikor az Európai Bizottság egyedül Magyarország által benyújtott dokumentumot utasította el – reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Emlékeztetett: a nagy elemzőcégek már Bulgária és Románia esetében is hazánknál korábbi euróövezeti csatlakozást jeleznek előre, ezért az MSZP már nem mer utalást tenni az euró magyarországi bevezetésének dátumára. Elmondta, ebben a helyzetben nem jelent megoldást egy kirakattanács felállítása. A Fidesz szerint intézményes garancia kell arra, hogy az ilyen helyzeteket el lehessen kerülni, a megoldást a Fidesz múlt hónapban elutasított javaslata jelentette volna, amely hatalomtól és politikától független költségvetési tanács létrehozását javasolta; az új testület nem ilyen, hiszen tagjait a miniszterelnök kérte fel.
Járai Zsigmond jegybankelnök kormányzati bábszervezetnek minősítette a Konvergenciatanácsot. Mint mondta, a szigorító intézkedések kétségkívül csökkentik az államháztartás hiányát, ugyanakkor rontják a magyar vállalkozások versenyképességét, ezzel lelassítják a gazdasági növekedés ütemét, és emelik az inflációt. Emlékeztetett: az MNB-nek megvan a szerepe a konvergenciaprogram véleményezésénél, ám a jegybank álláspontját nem vették figyelembe.

Vakáció. Miközben a kormányzat azt ígéri, hogy augusztusban nyilvánosságra kívánja hozni a konvergenciaprogramot, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vakációra készül. Internetes naplójában maga adott hírt arról, hogy e hó utolsó hétvégéjétől egy hetet a Balatonon tölt, ahol többek között vitorlázni tanul, majd egy hétre családostul Hollandiába utazik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.