Kornai óvatosságra int

2006. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Más országok biztosítási rendszereit elemző kormányzati anyag elkészítését sürgette Kornai János közgazdászprofesszor a hazai rendszer átalakítása előtt. Fontos, hogy ne csak rokonszenvek, szimpátiák alapján foglaljunk állást, hanem alaposan vizsgáljuk meg a nemzetközi tapasztalatokat. Át kell tekinteni a különböző rendszerek mellett és ellen szóló érveket – erről egy tegnapi konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón beszélt a professzor.
Arra a kérdésre, hogy jó megoldásnak tartja-e a kötelező egészségbiztosításban teret engedni a versengő magánbiztosítóknak, úgy felelt: ki kell választani a megfelelő szakembereket az említett elemzések elkészítéséhez, s csak azok áttanulmányozása után lehet válaszolni erre. Ez komplikált kérdés, politikailag elfogulatlan szakemberek között sincs egyetértés – szögezte le.
– Nincsenek hagyományai Magyarországon az olyan kormányzati anyagoknak, amelyek elkészítését Kornai János sürgette. Ezeknek nem is lenne komoly befolyásuk a döntéshozatalra – adta meg a választ Mihályi Péter közgazdászprofesszor, az államreform bizottság SZDSZ-es szakértője. A kormánytagok többsége aligha kíváncsi a biztosítási rendszerekre 200-300 oldalban, s az ilyen anyagokat valószínűleg nem is olvasná el. Nagyobb befolyást gyakorolnak rájuk az újságcikkek. Így működik a döntéshozatal – fogalmazott Mihályi.
A kormányprogram szerint 2007 végéig döntött volna a kabinet arról, bevezeti-e a több-biztosítós rendszert. Ezt az időpontot azonban nemrég egy évvel előrehozták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.