Hosszú időn át emelkedni fog a nyersolaj ára a piacokon, és biztos, hogy hamarosan száz dollárnál is többe kerül majd egy hordó fekete arany – így látja legalábbis Jim Rogers, az ismert amerikai befektető. Soros György korábbi partnere szerint az árrobbanást csupán egy világméretű járvány, például a madárinfluenza terjedése fékezhetné meg. Ebben az esetben viszont akár negyven dollárra is lemehetne az ár Rogers szerint.
Hogy az üzletember jóslata túlságosan sötét színekkel festi-e le a lehetséges piaci fejleményeket, azt egyelőre még nem tudni, az viszont tény, hogy a kereskedők minden fejleményre idegesen reagálnak. Tegnap reggel ugyan csökkent némiképpen az ár, de egy hordó amerikai típusú (WTI) olajért még így is csaknem 75 dollárt kellett fizetni, vagyis a szint nem sokkal maradt a történelmi csúcs alatt. A piac állítólag az észak-koreai rakétakísérletek miatt ideges, mert bár a távol-keleti ország nem számít jelentős szereplőnek az olajpiacon, az általános bizonytalanság miatt minden nyugtalanító hír felértékelődik. Kérdés, hogy ennek nyomán meddig emelkedhet ténylegesen az ár, az ugyanis kevéssé valószínűtlen, hogy a határt a csillagos ég jelentené. A klasszikus közgazdaságtanok szerint mindenképpen elérkezik az a szint, mely nyomán már olyan mértékben esik vissza a fogyasztás, hogy az már az árcsökkenés irányába mozdítja el a piacot.
A Politico is elismeri, a valódi hatalom Oroszország kezében van















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!