Kuncze egyetért a megszorítással

Hírösszefoglaló
2006. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kuncze Gábor és az SZDSZ úgy látja, ki kell állniuk a Gyurcsány-csomag mellett, ami szerintük az ország jövőjét szolgálja. A kisebbik kormánypárt országos tanácsának (ot) ülése után azért kiderült, ha a szabad demokraták „egymagukban lennének”, a megszorító intézkedések „néhány elemét” máshogy csinálnák, „néhány elem másképp nézne ki”.
A Liberálisok Házában a pártelnök beszélt az önkormányzati választásokra való felkészülésről is, ebben a tekintetben – vélte – jobban állnak, mint négy éve. A cél, hogy megduplázzák az SZDSZ-re leadott szavazatok számát a fővárosban (a párt egyébként az MSZP-től elkülönülő kampányt tervez Budapesten). Kuncze biztosított mindenkit, hogy az SZDSZ továbbra is a „reformok” mellett áll. – A szabad demokraták célja az olyan mértékű adóztatás, amely egyfelől a feketegazdaság kifehéredését, másfelől a magyar gazdaság versenyképességét javítja – számolt be pártja egészen konkrét elképzeléseiről az elnök. A politikus közölte azt is, az ot kiállt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter mellett, aki a napokban jelentette be mintegy ezer kilométernyi vasútvonalon a személyszállítás megszüntetését. Kuncze és a testület álláspontja ugyanis az, hogy jelen formájában „finanszírozhatatlan” a MÁV.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.