Az MDF felszólította a kormányt, alkossa meg azt a jogszabályt, amely szerint a szakszervezet vezető tisztségviselője nem lehet állami, államigazgatási vezető és politikai párt vezető képviselője. Herényi Károly, az MDF országgyűlési frakcióvezetője tegnap budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, annak hatására kezdeményezik az új jogszabály megalkotását, hogy Wittich Tamás az MSZOSZ elnöki posztjáról a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség élére távozik. A frakcióvezető ismertetése szerint a korlátozás kiterjedne az állam által alapított közhasznú társaság, nonprofit gazdasági társaság, állami vagy állam tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság, tröszt, vállalat vezetői posztjaira is, illetve olyan cégekre, ahol az érdek-képviseleti vezetők által irányított szakszervezet vagy annak tagszervezete működik. Az MDF szerint a kormány nem vitatkozó partnerként, hanem ellenfélként kezeli a nagy társadalmi csoportok érdekeit védő szakszervezeteket, s lefejezi az érdekvédelmet azzal, hogy magas állami pozíciókra nevezi, nevezteti ki vezetőiket.
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, számára elég nehezen értelmezhető az MDF kezdeményezése. – Nem egy magyar sajátosság, hogy szakszervezeti vezetőkből állami vezetők vagy parlamenti képviselők lesznek – jegyezte meg Szabó Endre, s hozzáfűzte, a jelenség hozzátartozik a társadalmi mobilitáshoz.

Közel havi egymilliót visznek haza a 444 újságírói – jól fizet a külföld