A Maariv című izraeli lap által közzétett eredmény azt mutatja, a megkérdezettek 82 százaléka támogatna egy ilyen akciót, 53 százalékuk szerint Izraelnek hadjáratot kellene indítania Gáza újbóli megszállásáért. Ez utóbbira az izraeli vezérkar nem törekszik. „Nem áll szándékunkban elsülylyedni a gázai mocsárban” – jelezte Amir Peretz külügyminiszter. Izrael már a Hamász-kabinet tagjainak egyharmadát őrizetbe vette, többeket pedig halálosan megfenyegetett.
A pénteki légicsapásokban két palesztin halt meg, többen megsebesültek. Said Siyam palesztin belügyminiszter szükségállapotot hirdetett ki, és harckészültségi felhívással fordult a palesztin biztonsági erőkhöz. Ez egyúttal a palesztin egység egyik szakítópróbája lehet. A palesztin hatóság biztonsági erőinek nagy részét ugyanis a rivális párt, a Mahmúd Abbász palesztin elnök fémjelezte Fatah tartja irányítása alatt, a statáriális helyzet megállapítása pedig az elnöki jogkör részét képezi.
A múlt héten indult akciósorozat eddigi negyven halálos áldozatának felét azok teszik ki, akik csütörtökön az erőszak egy éve nem látható dühöngése következtében vesztették életüket. Többségük polgári személy, köztük gyermekek. Iszmáil Haníje palesztin kormányfő emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek nevezte a múlt héten kezdődött offenzívát, amelynek célja, hogy egy túszul ejtett altiszt ürügyén felszámolja a palesztin autonómiát. A politikus nemzetközi beavatkozást sürgetett.
A szervezet arab tömörülésének előterjesztésére az ENSZ BT elé került egy Izraelt elítélő határozat terve. John Bolton, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete jelezte, országa élni fog vétójogával. A diplomata a javaslatot kiegyensúlyozatlansággal vádolta, mondván, az sem Gilad Shalit tizedesről, sem az Askelon városát ért palesztin rakétatámadásokról nem tesz említést. A Hamász tegnapi közleményében tudatta, a fogva tartott katona sorsára súlyosbító körülményként hatnak a megmentésére irányuló izraeli erőfeszítések.
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió tudósítója szerint csütörtök este két szélsőséges iszlám szervezet vezéregyéniségeinek sikerült sértetlenül megúszniuk egy ellenük készülő izraeli merényletkísérletet a ciszjordániai Jeninben. A Fatah közeli al-Aksza Mártírjainak Brigádjai vezetőjére, Zakaríja al-Zubaidira és az Iszlám Dzsihád egyik irányítójára, Mahmúd al-Szádira egyik társuk temetésén támadtak rá.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!