A Malév privatizációs pályázatának tartalmaznia kell a vételárajánlatot, a kezességvállalás feltételeit, a hitelek átvállalásának mértékét, kondícióit, a Malév további működtetésével kapcsolatos stratégiát, valamint azt a nyilatkozatot, amelyben kötelezik magukat a légicég nemzeti jellegének megtartására – fogalmazott Oravecz.
Mint mondta: továbbra sincs meg a tender közzétételének időpontja, de várhatóan még e hónap végén vagy augusztus első felében kiírják a pályázatot – erősítette meg lapunk korábbi információját.
A kommunikációs igazgató azt is elmondta: még tartanak az érdekképviseletekkel júniusban megkezdett tárgyalások. Ugyanakkor – hangsúlyozta Oravecz – a törvény számukra nem ír elő konzultációs kötelezettséget, csupán tájékoztatniuk, értesíteniük kell a szakszervezeteket. Ennek ellenére – fogalmazott – mégis tárgyalnak az érdekvédelmi szervezetekkel, bár a szakszervezetek esetleges aggályai ellenére is kiírhatják a tendert. A pályázat kiírásához viszont le kell zárni az egyeztetést a magyar légitársaság érdekvédelmi szervezeteivel. Lapunknak arra a kérdésére, hogy a Malév immáron negyedik pályázatát nyílt eljárás keretében kívánják-e meghirdetni, azt a választ adta: erről részleteket még nem tud mondani, mint ahogy arról sem, hány fordulós lesz a tender. Oravecz Péter jelezte: továbbra is sokan érdeklődnek a Malév iránt, a lehetséges pályázókról azonban semmit nem árult el.
Így nem erősítette meg azt sem, hogy egy amerikai érdekeltségű vállalat is alkudna a légitársaságra, s azt sem tudtuk meg, hogy a korábbi két pályázó versenybe száll-e a következő pályázaton.
Azt azonban elmondta: nem írnak ki a Malévra privatizációs tanácsadói pályázatot, a légitársaság vagyonértékelésére pedig már meghirdették a tendert. Még folyik a vizsgálat, s valószínűleg szeptemberben zárul.
A Magyar Nemzet úgy tudja, várhatóan két fordulóra készül a vagyonkezelő: az első – a vagyonértékelés elkészülte után – szeptemberben zárulhat, míg a másodikra október végén, november elején kerülhet sor. A Malév vételárát ezúttal sem limitálják, viszont ajánlatot várnak a tőkeemelésre vonatkozóan is. Dolgozói részvényeket továbbra sem bocsátanak ki, bár ezt semmiféle törvény nem tiltja.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány