Megbukott a Gyurcsány-csomag?

Megbukott a Gyurcsány-csomag, a megszorításokkal beszedett pénzt ugyanis elviszi a forintárfolyam zuhanásának hatása – mondta tegnap Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője valós tárgyalásokat sürgetett a helyzet megoldása érdekében. A szocialisták szerint a Fidesz elismerte: nincsen alternatív javaslata a jelenlegi helyzet megoldására.

Czirják Imre
2006. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megbukott a megszorításokra épülő, az emberektől pénzt behajtó Gyurcsány-csomag – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Pártja szerint ezért a kormánynak haladéktalanul vissza kell azt vonnia, és érdemi tárgyalásokat kell kezdeményeznie az ország helyzetének javítása, és az embereket ért károk minimalizálása érdekében – mondta. Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy a forint árfolyamának zuhanása kioltotta a megszorító csomag hatását. Kifejtette: a Gyurcsány-csomag 300 milliárd forintot hajt be az embereken, miközben ez a 300 milliárd a rossz gazdaságpolitika okozta árfolyamgyengülés áldozata lett.
A szóvivő elmondta: a Gyurcsány-csomag azért is megbukott, mert Európa legsebezhetőbb gazdaságává tette a magyart. Az adóemelések, a növekvő infláció viszszavetik a gazdaságot. A kormányalakítás óta minden héten leminősítettek bennünket nagy európai, illetve világszínvonalon is elismert hitelbíráló intézmények, az emberek pedig minden héten rettegnek a kormányülések előtt, hogy milyen újabb pénzbehajtó intézkedésekről dönt a kabinet – tette hozzá. A Fidesz szerint a kormánynak tárgyalásokat kellene kezdeni a gazdasági élet szereplőivel, és valós tárgyalásokat kellene folytatni az ellenzékkel a helyzet megoldása érdekében.
Arra a kérdésre, hogy melyek az ellenzéki párt alternatív javaslatai, Szijjártó elmondta: ezeket már régen a kormány elé tárták. Ilyen a Költségvetési Tanács létrehozása, valamint az a három lépésből álló csomag, amely az adók csökkentéséből, a felelősök megismeréséből és felelősségre vonásából, továbbá a gazdasági élet szereplőivel folytatott érdemi konzultációból áll.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz elismerte, hogy nincsen alternatív javaslata a jelenlegi helyzet megoldására. Kifejtette: nem tartják tartalmi javaslatoknak azokat, amelyeket Szijjártó Péter felsorolt. A Fidesz javaslatával, a felelősségre vonással kapcsolatban megjegyezte: a miniszterelnök többször is elmondta, hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.