Megragadták, megütötték, majd a már halódó fiamat vízbe dobták – vázolta lapunknak a június elején eltűnt, majd másfél héttel később a Dunából holtan előkerült Rajnay Zoltán halálának általa feltételezett körülményeit Rajnay Béla, az édesapa.
Miként megírtuk: a huszonnégy éves labdarúgó utoljára a Hajógyári-szigetről adott életjelet magáról. Eltűnése után tíz nappal a holttestét járókelők fedezték fel a Duna Batthyány tér környéki partjánál. A fiatalember a Hajógyári-sziget térségében tűnt el azután, hogy nem engedték be az egyik szórakozóhelyre.
Az ügyben első fokon az V. kerületi rendőrkapitányság rendkívüli haláleseti osztálya járt el, a nyomozást azonban június 29-én befejezték. Értesüléseink szerint ezt azzal indokolták, hogy Rajnay ittasan vízbe esett, és „halála baleset volt, amit tartós víz alá merülés miatti fulladás okozott”. Ugyanakkor „bűncselekmény gyanújára utaló adat vagy körülmény nem vetődött fel”. Ezt azonban az apa nem fogadta el, mert a birtokában levő, végleges igazságügyi orvos szakértői vélemény csak egy ponton, mégpedig a tartós víz alá merülésben egyezik a rendőrökével. A dokumentumban az Igazságügyi Orvostani Intézet munkatársa továbbra is fenntartja, hogy „néhai halála erőszakos módon bekövetkezett fulladás eredménye”. Rajnay Béla és ügyvédje a fellebbezésben kitért arra, hogy az orvos szakértő hangsúlyozta: a holttesten külsérelmi nyomok vannak, a halántékcsont sérülése egyértelműen még az áldozat életében elszenvedett tompa tárgytól vagy ököltől származó ütésre utal. Ugyanakkor erőszakosságot, fojtást vagy megragadást jelez a nyelvcsont sérülése is. – A kitűnő úszó Zoltán haldokolva kerülhetett a folyóba, mert víz nincsen a tüdejében, a halála tehát nem vízbe fúlás eredménye – érvelt az apa, hozzáfűzve: nem vitatja a gyermeke alkoholos állapotát.
– Rajnay Béla fellebbezésére az ügy a BRFK bűnügyi főosztályához került, és másodfokon már zajlik az eljárás – tudtuk meg Sass Oszkár sajtóügyeletestől, aki több információt nem kívánt elárulni az ügyről. A család továbbra is reméli, hogy kiderül az igazság, és végre megtudhatják, milyen körülmények áldozata lett a gyermekük. Holttestét ezért még nem temették el. – Nemcsak a magunk lelki nyugalmáért harcolunk, hanem, hogy ilyen eset többé ne fordulhasson elő – jegyezte meg Rajnay Béla.
Ismeretes: a Hajógyári-sziget környékén februárban is nyoma veszett egy futballistának. A tizenhét éves Strehó Gergőt azóta keresik a szülei, és az ügyében a rendőrségi tanúmeghallgatások sem vezettek eddig eredményre. A két eset között azonban nem találtak összefüggéseket.

Gólyák követtek el tömeggyilkosságot Szentesen