Megkönnyítik az elbocsátásokat

A kormány által június végén beterjesztett törvénymódosítások is jelentősen lerontják a közszférában dolgozók jogait, de várhatóan a közszolgálati jogviszony ősszel esedékes átfogó felülvizsgálata lesz az igazi feketeleves – vélik az érdekvédők.

Bákonyi Ádám
2006. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június végén a kormány által beterjesztett törvénymódosítások alapján az állami foglalkoztatottak – közalkalmazottak, köztisztviselők, fegyveres és rendvédelmi dolgozók – elbocsátása egyszerűbben véghez vihető. A tervek szerint már nemcsak a parlament, a kormány és a minisztériumok kezdeményezhetnek csoportos leépítéseket, hanem az egyes közigazgatási szervek vezetői is. Az elbocsátottak helyzetét tovább rontja, hogy már nem kell másik állást felajánlani a közszférában dolgozóknak, és a végkielégítésüket sem lehet egy összegben kifizetni. Várhatóan a felmentési idő alatt járó fizetést havonta, a végkielégítést pedig a munkaviszony utolsó napján kell folyósítani. Korábban lehetőség volt arra, hogy minden járandóságot egyszerre fizessenek ki az elbocsátottaknak. Ha a sürgősséggel tárgyalt törvénymódosítás a tömeges leépítések előtt hatályba lép, a végkielégítéseket és egyéb járandóságokat az új szabályok szerint fizetik ki azoknak is, akikkel már korábban közölték felmentésüket. Azok a köztisztviselők sem érezhetik magukat biztonságban, akik maradhatnak állásukban, ugyanis bár 2001 óta teljesítményük alapján kapják fizetésüket, mostantól már nemcsak négyévente értékelhetik őket, hanem vezetőik bármikor kezdeményezhetnek soron kívüli minősítést.
– Nem elég, hogy csaknem tizenötezer embert bocsátanak el a közszolgálatból, a módosítások miatt még rosszabbul is járnak a jelenlegi szabályozáshoz képest – mondta lapunknak Szabó Endre. A SZEF elnöke diszkriminatívnak tartja, hogy az elbocsátottak közül csak azok kapják meg felmentési időre járó teljes illetményüket és végkielégítésüket, akik a versenyszférában tudnak elhelyezkedni. Akik viszont – sokkal nagyobb valószínűséggel – újra a közszolgálatban találnak munkát, csak töredékét kapják juttatásaiknak. A SZEF számára elfogadhatatlan a soron kívüli minősítés intézménye is, hiszen bizonyított alkalmatlanság esetén eddig is lehetséges volt az elbocsátás. Az igazi feketeleves azonban a közszolgálati jogviszony őszi átfogó felülvizsgálata lesz. A tervek szerint az elbocsátások feltételei még könynyebbek lesznek, csökkennek egyes kiegészítő, szociális juttatások, és bevezetik a szakszervezetek által „pofapénznek” nevezett teljesítmény alapú bérrendszert. Szabó szerint a módosítások célja, hogy a kormány minél könnyebbé tegye az elbocsátásokat, és hogy csökkentse az ezzel kapcsolatos költségeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.