Agassi két nappal a wimbledoni rajt előtt árulta el, hogy az idei az utolsó versenye, így a közönség még a szokásosnál is jobban szurkolt az angol bajnokságot 14 éve nyert 36 esztendős sztárnak. Az első két fordulóban nem is volt gond, a harmadikban azonban következett a második kiemelt Nadal, aki nem adott túl sok esélyt. Igaz, az első szett rövidítésében Agassi 5-2-re is vezetett, de rontott, és erre ráment a második játszmája is. Vetélytársa adogatásainál általában amúgy is reménytelen helyzetbe került, így bár derekasan küzdött, végül 7:6 (7-5), 6:2, 6:4-es vereséget szenvedett.
A publikum így is felállva tapsolta, a lelátón ülő felesége, Steffi Graf pedig fekete napszemüvege mögé rejtette érzelmeit. A hagyományokra roppantul ügyelő rendezők ezúttal szakítottak a tradícióval, és még a pályán lehetőséget adtak a búcsúnyilatkozatra Agassinak, aki a gesztust e szavakkal hálálta meg: „Wimbledon megtanított a sport tiszteletére, az elmúlt hosszú évek alatt csodálatos napokat töltöttem itt.”
Az utolsó is felejthetetlenre sikeredett, igaz, e szombat mások számára is emlékezetes marad. A női címvédő, Venus Williams például három szettben Jelena Jankovic áldozata lett, a férfiaknál a végső sikerre is esélyesnek hitt Ivan Ljubicicet az orosz Dmitrij Turszunov verte ötszettes drámai küzdelemben, Andy Murray pedig legyőzte a tavaly és tavalyelőtt döntős, harmadik helyen kiemelt Andy Roddickot. A volt világelső meglepően sokat hibázott, 19 esztendős ellenfelének viszont helyén volt a szíve, így egyetlen hazai játékosként bejutott a nyolcaddöntőbe. Már amennyire a skótokat Wimbledonban honfitársnak tekintik…
Érdekesebb eredmények, férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért): Nadal (spanyol, 2.)–Agassi (amerikai, 25.) 7:6 (7-5), 6:2, 6:4; Murray (brit)–Roddick (amerikai, 3.) 7:6 (7-4), 6:4, 6:4; Ancic (horvát, 7.)–Wawrinka (svájci) 7:6 (7-5), 6:7 (5-7), 6:1, 6:3; Turszunov (orosz, 27.)–Ljubicic (horvát, 5.) 5:7, 4:6, 6:1, 7:6 (8-6), 6:2; Hewitt (ausztrál, 6.)–O. Rochus (belga, 26.) 6:1, 6:4, 6:4.
Nők: Mauresmo (francia, 1.)– Pratt (ausztrál) 6:1, 6:2; Sarapova (orosz, 4.)–Frazier (amerikai) 6:3, 6:2; Jankovic (szerb-montenegrói, 26.)–V. Williams (amerikai, 6.) 7:6 (10-8),4:6, 6:4; Gyementyjeva (orosz, 7.)–Lihovceva (orosz, 25.) 7:5, 6:3; Miszkina (orosz, 9.)– Medina (spanyol, 23.) 6:3, 6:4; Ivanovic (szerb-montenegrói,
19.)–Szafina (orosz, 14.) 3:6, 7:6 (7-3), 6:1.
Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!