(mi erősebb a gyűlöletnél…)

Én nem tudom, hogy a balatoni hal és bor ünnepének van-e valami köze a politikához. Amikor öt évvel ezelőtt eszembe jutott maga az ötlet, hogy a sok-sok liberális ihletettségű és dominanciájú fesztivál (csupa móka, dal és kacagás) mellett jó volna legalább egyszer egy évben egy helyre szólítani a konzervatív–nemzeti–keresztény értékeket valló művészeket, írókat, közéleti személyiségeket, csakis az értékelv vezérelt, nem valamifajta politikai és főleg nem aktuálpolitikai megfontolás. Ezért kértem fel az esemény fővédnökének Mádl Ferenc köztársasági elnököt és háziasszonyul Dalma asszonyt, s ezért kerestem meg Korzenszky Richárdot, a tihanyi bencés apátság perjeljét, hogy a megnyitón mondjon asztali áldást, ezért nem nyüzsögtek pártpolitikusok a meghívott vendégek között, ezért választottam az ünnep mottójául a Himnusz két szavát: „jó kedvvel, bőséggel”. Így gyűlt össze Csopakra mindjárt az első alkalommal a magyar szellemi élet színe-java, s hétezer érdeklődő ember, akik a balatoni hal és bor ünnepén nem csupán kulinális élvezeteket, hanem kulturális élményt is keresnek.
Az elmúlt évek során a rendezvény kinőtte Csopakot, a szervezés döntő részét Balatonfüred város önkormányzata és polgári körei vállalták, Csopak és Paloznak vendéglői mellé kitűnő füredi éttermek sorakoztak fel, hogy idén Szent Iván-éj tüzeinek fényében, június utolsó hétvégéjén ünnepelhessük a Himnusz által oly fájdalommal áhított jó kedvben, bőségben. Nekem talán az ünnep három napján a legszebb élményt az az istentisztelet szerezte, amikor is a Füred határában emelkedő dombon, a Papsoka középkori romtemplom árnyában Füred, Paloznak, Csopak, Tihany katolikus–református– evangélikus papjai százötven ember jelenlétében adtak hálát Istennek ezért az ünnepért. Furcsa volt arra gondolnom, hogy egy ötlet mily váratlan szépségeket és értékeket szólíthat elő. Papsoka szép romja a tihanyi apátsággal szemben áll, s magaslatáról majdnem belátni az egész Balatont. Őseink nyilván tudatosan választottak ki magaslatokat, amikor Istent keresték.
Ezen a gyönyörű helyen az járt az eszemben, hogy minden szép, nemes, konzervatív érzés és gondolat leghűbb őrzője és támasza a kereszténység, amelynek krisztusi liberalizmusa és szigora hozta létre az európai civilizációt. Egy pillanatra talán az EU-alkotmányra gondoltam, amelyből hiányzik a kereszténységre való utalás, s ezt a gondolatot egy másik követte: vajon hol tartana a világ ma akkor, ha hűségesen követi, keresi s nem löki el magától Istent. A hálaadáson a keresztény papokon kívül többen is az Ószövetségből idéztek, emlékeztetve arra, amiben az ő hitük is gyökerezik, a zsidóság egyistenhitére.
A szép rom, amely a hálaadó áhítatban megújulni látszott, arra emlékeztetett, ami örök, amit semmiféle politikai küzdelem, győzelem vagy vereség nem befolyásol.
Aztán eszembe jutottak azok a tizenöt éves kis zenészgyerekek, akik arra készültek, hogy életük harmadik koncertjét adják a füredi Tagore sétányon, a lehető legszebb környezetben, és „menedzserük” letiltotta szereplésüket azzal, hogy a balatoni hal- és borünnep politikai rendezvény, mivel médiatámogatója a Magyar Nemzet. A srácok arcán szomorúság volt és döbbenet. A megnyitó gyönyörű alkonyán a gyűlölet árnya suhant át. Talán azért is hálát kell adnunk Istennek, hogy a kirekesztők nincsenek mindenhol jelen.
Négy esztendő óta ezekre a napokra négy alkalommal is gyönyörű, meleg, egyszer-egyszer talán túl meleg időt adott az Isten. Gondoljunk néha arra, hogy Jézus első csodáját a kánai mennyegzőn a borral tette, majd később egy gyönyörű tó partján vitte végbe a halszaporítás csodáját.
Hogy valóban kedves-e Istennek az újonnan született ünnep, én nem tudom…