Guardian Unlimited
„Ha Izrael nem tudta legyőzni a Hezbollahot az alatt a 18 év alatt, amikor hadserege libanoni területeket foglalt el, céljait légicsapásokkal, blokádokkal vagy egy újabb megszállással sem fogja elérni” – írja a baloldali brit napilapban írt publicisztikájában David Clark, aki szerint a fentiek érvényesek Gázára is: „Minden egyes alkalommal, amikor Izrael vasököllel igyekszik a földbe döngölni a palesztinokat, ellenállásuk egyszerűen újjáéled, még szélsőségesebb és ellenállóbb formában.”
The Washington Post
„Bush elnöknek tudnia kellene, hogy Oroszországban valaki mindig figyel. Ebben az esetben az egész világ figyelt” – kezdi szentpétervári tudósítását az amerikai napilap, amely számos más sajtóorgánummal egyetemben nem felejtette ki tudósításából a tegnap befejeződött G8-csúcs egyik legemlékezetesebb eseményét. George W. Bush amerikai elnök, miközben megvajazta szelet kenyerét, teli szájjal, bekapcsolt mikrofonba beszélve a következő megjegyzést tette az izraeli– libanoni konfliktusról: „Amit tenni kellene, az az, hogy elérjük Szíriánál, érjék el, hogy a Hezbollah fejezze be ezt a sz...kavarást, és ezzel véget érne (a konfliktus).” A jelen- lévő újságírók továbbá tudomást szereztek arról is, hogy az elnök Condoleezza Rice külügyminiszter asszony Libanonba küldését tervezi.
BBC
A brit közszolgálati adó hírportálja beszámol a libanoni pénzügyminiszter azon bejelentéséről, amely szerint az izraeli légicsapások okozta anyagi károk elérték a félmilliárd amerikai dollárt. A BBC úgy véli, az Izrael és a Hezbollah fegyveresei között zajló konfliktus tönkretette Libanon virágzó turizmusát, amely 15 százalékban járult eddig hozzá az ország gazdaságához. A kormányzat abban bízott, hogy idén mintegy másfél millió turistát láthat vendégül. Az idei turizmus 2,5 milliárd dollárral bővíthette volna a gazdaságot.
Reuters
Az ENSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a fokozódó erőszak humanitárius válságot eredményezhet Libanonban, miközben egyre nő a halottak száma, s több százezren menekülnek el otthonukból – jelentette a brit hírügynökség. Amíg többen iskolákban keresnek menedéket, több ezren a szomszédos Szíriába igyekeznek, de a lezárt vagy lebombázott utak mindig akadályt jelentenek. A világszervezet Libanonban dolgozó segélyszervezetei aggodalmuknak adtak hangot az áramellátás hiányának, valamint az infrastruktúra tönkretételének az egészségügyre és a vízszennyezettségre gyakorolt hatásai kapcsán.

Fiktívszámla-gyárat számolt fel a NAV