Nem válik be a brit diplomaadó?

Jotischky László
2006. 07. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy-Britanniában a második világháború utáni közoktatási reform eltörölte az egyetemi tandíjat, és a brit diákok tandíjáról, megélhetéséről az állam gondoskodott. Fél évszázad után vezették be újra a költségtérítést, s a hallgatónak minden tanév elején 1100 fontot kell fizetnie, valamint a kollégiumi bentlakás költségeit, ha egyetemi szálláson lakik. A kormány diákhitel-intézetet hozott létre, amely minisztériumi garanciával a piaci szintnél jóval kedvezőbb kamat- és visszafizetési feltételek mellett ad kölcsönt tandíjra és megélhetésre a hallgató szükségletei szerint.
Az idén, hosszas parlamenti alkudozás után, új törvény lépett életbe. Azokat érinti, akik ebben az évben kezdik egyetemi tanulmányaikat angol vagy walesi egyetemen. (Skócia oktatási rendszerében nincs tandíj.) Az új törvény szerint az évi tandíj 3000 font (ami öt-hat heti átlagkeresetnek felel meg), de a diák csak akkor kezdi visszafizetni, amikor a diploma megszerzése utáni fizetése eléri az évi 15 ezer fontot. Ezt a szintet, valamint a tandíj összegét tíz évre állapították meg. Ez valójában inkább „diplomaadó”, mint tandíj, bár a törvény tandíj-kiegészítésnek nevezi. A megélhetési költségekre továbbra is kölcsönt kaphat minden hallgató. A törvény arra is kötelezi az egyetemeket, hogy az állam által előlegezett tandíjakból ösztöndíjalapot létesítsen arra rászoruló diákok tandíjának csökkentésére vagy elengedésére.
Az idén a felvételre jelentkezők száma 25 százalékkal csökkent. A diákok a „lábukkal szavaznak” az új törvény ellen. Mihelyt a törvényjavaslatot nyilvánosságra hozták, megindult a tiltakozás, ám ez a tüntetők számában és főleg erőszakosságában messze elmaradt a hatvanas-hetvenes évek politikailag motivált diáktüntetései mögött. A thatcheri években az egyetemi hallgatóság sokat vesztett politikai érdeklődéséből, a társadalom pedig elfogadta a piacgazdaság logikáját. Egyetemi tanárok szerint az új törvény következtében süllyedni fog az egyetemi oktatás színvonala, ha pedig megengedik az egyetemeknek, hogy a kereslet-kínálat törvényei szerint maguk állapíthassák meg tandíjaikat, akkor a legjobb egyetemekre csak gazdag szülők gyerekei járhatnak majd, mint valaha.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.