Horváth Pál (Budapest): Olvasva Szerető Szabolcs héten közölt jegyzetét a Blikk főszerkesztőjének Gyurcsány általi lemondatásáról, azt jelzi, hogy a miniszterelnök totális hatalomkoncentrációja (és személyiségzavaros önimádata) kiterjedt már a magántulajdonú, független bulvársajtóra is. Ami eléggé döbbenetes. Ilyen durva kormányzati beavatkozás már a pártállam utolsó éveiben is kínos volt, nemhogy 16 évvel a rendszerváltás után.
Kocsisné Tarnóczay Györgyi (Keszthely): Vidéken élek, de nagy érdeklődéssel figyelem az előzetes megnyilvánulásokat a főpolgármester-választásokkal kapcsolatban. Bár nem egyenesen, de burkoltan már a miniszterelnök is elismerte, hogy a választási kampány során nem mondtak igazat. Vajon azok a budapesti szavazók, akik a hatalomban tartották őket, mikor veszik észre, hogy pestiesen szólva át lettek verve? A jelenlegi főpolgármester ténykedése nemcsak verbálisan, de a valóságban is ellenőrizhető tizenhat év óta. Vajon félre tudják-e tenni az emberek a politikai elfogultságukat a következő őszön városuk érdekében? Ha adva van egy ember, akinek tevékenysége ezen a téren sikeresen bizonyított, tervei hihetően egyenesek, támogatni fogják-e őt, vagy romlik tovább a valaha csodaszép fővárosunk?
Ankerl Géza (Svájc): A szlovákiai, romániai politikai események mutatják, hogy az utódországok magyar kisebbségei nyelvhasználatának lehetőségét nem lehet attól függővé tenni, hogy éppen milyen kormány van hatalmon, s attól sem, hogy magyar politikai párt abban részt vesz-e, vagy sem. A magyar nyelv hivatalos és nyilvános használata csak jogokra épülhet, s nem lehet a mindenkori politikai széljárásnak kiszolgáltatva. Ezért elkerülhetetlen, még ha nehéz és elkésett is, hogy a magyar kormány, az utódországok kormányaiban részt vevő magyar pártok, valamint a magyar civil szervezetek az EU, az ET, sőt az ENSZ fórumain módszeresen fellépjenek a jogrevízióért, küzdjenek a legalábbis a tömbben élő magyarság jogi státusának felértékeléséért. Úgy, mint azt a baszkok, katalánok, dél-tiroliak vagy éppen a finnországi svédek tették és teszik.
Totális megtévesztés a baloldali sajtó részéről: a valóság az, hogy nem vehetnek tőkealapok termőföldet!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!