Tragikus – így jellemezte a hazai ribizlipiacot egy gyümölcsexportban jártas, ám éppen emiatt neve elhallgatását kérő szakember. Elmondása szerint a hazai feketeribizli-termelés megszűnhet, annyira nincs iránta kereslet, s mivel eladhatatlan, esetében árakról sem érdemes beszélni. A piros ribizli esetében a lének feldolgozott termés mennyisége szintén csökken, s megalázó az érte kínált kilónkénti 35 forintos ár is, ami még a gépi betakarítás költségeit sem fedezi. A kézzel szedett, fagyasztható, úgynevezett gurulós ribizli mennyisége is csökkenést, de némi stabilizációt is mutat.
A szakember szerint a változások hátterében részben a fejlődő lengyel ribizli (és más bogyós gyümölcs) termelése áll. A lengyelek ugyanis olcsóbban termelik a ribizlit, és a hozzájuk települt feldolgozóknak megfelelő időpontban kínálják. A külföldi tulajdonban lévő hűtőházak pedig erősítik a termelési kedvet és biztonságot – ezekkel a drágább és korábban érő magyar ribizli képtelen versenyezni.
Az elmondottakat megerősítette a távirati irodának nyilatkozó Lux Róbert, a FruitVeb, Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára megjegyezte azt is, hogy a hazai ültetvények elaprózottak, s általában a lengyelnél korszerűtlenebb termelési technológiával állítják elő a terméket. Lux Róbert szerint a versenyképességhez korszerűsíteni kell a termesztéstechnológiát, továbbá a termelőknek össze kell fogniuk. Mindemellett abban a piaci szegmensben kell árujukat kínálni, ahol a minőségi áruért jó árat fizet a vevő.

„Slava Ukraini” a NATO-ban? – Elhangzott a mondat, amit senki nem vállal