Raiffeisen: ambiciózus idei célok

2006. 07. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén is dinamikus fejlődéssel számol a Raiffeisen Bank – áll a pénzintézet 2005-ös éves jelentésében. A bank tervei között kiemelten szerepel a fiókhálózat bővítése. Éves viszonylatban 22 új egység nyitásával számol a menedzsment, ez 180 fős létszámgyarapodást is jelent. Az év végére a fiókok száma eléri a 120-at, a banki munkatársak összlétszáma pedig meghaladja majd a 2500-at. A jövőbeli növekedés záloga a lakossági, valamint a kis- és a középvállalati ügyfelek számának növelése. Továbbra is stratégiai fontosságú az ügyfélkiszolgálás magas minősége és az ügyfelek elégedettsége – áll a pénzintézet összefoglalójában. Horváth Krisztina vezérigazgató-helyettes a bank legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte: az idén egész évre 21,5 milliárd forintos adózás utáni nyereséget terveznek. Tavaly év végén az adózás utáni eredmény 15,9 milliárd forintot tett ki.
Ide tartozik: az osztrák Raiffeisen International Bank rekordnyereségre tett szert tavaly. Az adózott eredmény 83 százalékkal 382 millió euróra emelkedett. Az egy részvényre jutó nyereség pedig 0,86 euróról 2,79 euróra nőtt.

Euromoney-díj. Az Euromoney magazin egymást követően második alkalommal nevezte meg a Raiffeisen Zentralbank Österreich AG-t Ausztria legjobb bankjának, a Raiffeisen International Bank-Holding AG-t pedig Kelet-Közép-Európa legjobb bankjának.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.