Roger Federer behozta a csúszást

Wimbledonban tegnap bekövetkezett a rendezők rémálma: esett az eső, s csak mintegy kétórás szünet után kezdődhetett az angol nyílt teniszbajnokság férfi egyes számának első elődöntője. Roger Federer aztán mindent elkövetett, hogy a programban ne legyen csúszás: a svájci világelső a vártnál is könnyebben verte a svéd Jonas Björkmant.

Munkatársunktól
2006. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jonas Björkman 34 évesen már túl van pályája csúcsán, az idei wimbledoni bajnokságon ki sem emelték, s számára már az is erőn felüli teljesítmény, hogy a legjobb négyig eljutott. Ezt alátámasztandó legutóbb 1997-ben volt elődöntős Grand Slam-tornán. Így aztán a világelső svájci Roger Federer ellen tegnap szinte semmi esélye sem volt. Az esőszünet miatt közel kétórás csúszással kezdődött találkozó elején, az első játszmában a címvédő 3:2-es vezetéséig tartotta a lépést, ezután a különösebben meg sem izzadó Federer zsinórban tizenegy játékot nyert! Az öszszecsapás mindössze 1 óra 17 percig tartott, s ezalatt Björkman erejéből csupán négy gém megnyerésére futotta a közel tíz évvel fiatalabb ellenfelével szemben. „Ez a meccs azért volt nehéz számomra, mert egyértelműen én számítottam az esélyesnek. Björkman rutinos teniszező, ezért óvatosnak kellett lennem, a mérkőzés elején biztonsági játékot játszottam, hogy feltérképezzem” – nyilatkozta a mérkőzés után sportszerűen Roger Federer.
Eredmények, férfi egyes, elődöntő: Federer (svájci, 1.)–Björkman (svéd) 6:2, 6:0, 6:2; Nadal (spanyol, 2.)–Bagdatisz (ciprusi, 18.) 6:1, 7:5, 6:3.
Ez azt jelenti, hogy Wimbledonban vasárnap összejön a Roland Garros döntőjének visszavágója Federer és Nadal között. Mint emlékezetes, Párizsban, salakpályán a spanyol nyert.
Wimbledonban a női egyes mai döntőjében Mauresmo (francia, 1.)–Henin-Hardenne (belga, 3.) mérkőzést játszanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.