Zsákutcába vitte a növénytermesztést a Gyurcsány-kormány – jelentette ki tegnap Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő. A kormány tönkretette az állattartókat, csökkent az állatállomány, mindemellett búza- és kukoricahegyeket termel az ország. Font Sándor hiteltelennek nevezte azokat a kijelentéseket, amelyeket Gráf József földművelésügyi miniszter a hazai agrárium állapotáról tett, mondván: azok nem állják meg a helyüket, és az agrárpolitika irányítóinak szólamok helyett inkább azon kellene dolgozniuk, hogy ne csak az uniós pénzalapok 22,5 százalékát sikerüljön lehívnunk.
A fideszes honatya emellett azért is bírálta Gráf Józsefet, mert a miniszter közölte, várhatóan késnek majd a gazdáknak járó támogatások, illetve nem lesz pénz a területalapú támogatásokra sem. Font Sándor emlékeztetett arra, hogy Gráf József elődjének, Németh Imrének többek között azért kellett távoznia, mert nem érkeztek meg időben a termelőkhöz a kifizetések. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző kormány idején mind a négy parlamenti párt egyetértett abban, hogy a területalapú támogatásokat (az uniós és a nemzeti részt) mindig meg kell kapniuk időben a termelőknek.
Font Sándor szerint a kormány az adómódosításokkal kivételes kedvezményeket ad a bankszektornak és a multinacionális cégeknek. Ezzel kapcsolatban Örvendi László fideszes agrárpolitikus a kompenzációs felárat hozta fel példaként, kiemelve, hogy annak mértéke 12 százalékos, az élelmiszereket terhelő áfa pedig 15 százalékos, ezért már így is három százalék veszteség érte az őstermelőket. Az alsó áfakulcs jelenlegi tervezett emelése pedig még több pénzt vesz ki az őstermelők zsebéből, mintegy 60 milliárd forintot. S ugyanennyit hoz annak a kormánynak, amely elutasította azt a javaslatot, hogy a kompenzációs felár mértéke egyezzen meg az élelmiszerekre vonatkozó mindenkori áfakulcssal.
Zsugorodó vetésterület. Az idén várhatóan hat százalékkal csökken a cukorrépa-termelés az Európai Unióban. A cukorreform keretében egyebek mellett csökken a gazdák támogatása, zsugorodik a vetésterület – állapította meg az unió statisztikai hivatala. Az Eurostat szerint Magyarországon az átlagosnál jóval nagyobb mértékben, 34 százalékkal csökken a cukorrépa termőterülete. Az EU két legnagyobb cukorrépa-termelő országában, Franciaországban és Németországban nagyjából 2-2 százalékkal zsugorodik a termőterület, Lengyelországban 15 százalékkal, Olaszországban várhatóan 20 százalékkal – írta legfrissebb elemzésében a hivatal.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!