Röviden

Őrizetben Blair pénzfelhajtója Őrizetbe vette a Scotland Yard Lord Levyt, Tony Blair brit miniszterelnök személyes kampánypénzfelhajtó megbízottját a kormányzó Munkáspártnak kiváltságok fejében nyújtott titkos magánhitelek ügyében. Az 1997-ben jórészt korrupcióellenes programmal hatalomra kerülő Munkáspárt a brit sajtót néhány hete elöntő, leleplező riportok szerint a tavalyi választási kampány előtt vett fel bejelentés nélkül 14 millió fontos (5,6 milliárd forintos) kölcsönt. (MTI) Vádat emeltek Kodela László ellen Az ügyészség vádat emelt Kodela László, a MeH egykori humánpolitikai helyettes államtitkára ellen vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés és az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt – közölte a TV2 Tények című hírműsora. (MN) Büntetett tűcsere Vádemelést kockáztat az az önkéntes, aki részt vesz a Nemzeti Drogstratégia tűcsereprogramjában: a rendőrség ugyanis vádemelést javasolt annak a férfinak az ügyében, aki tavaly decemberben önmagát jelentette fel, hogy kiderüljön, bűnöző-e az, aki szenvedélybetegeken segít – adta hírül a hírszerző.hu. A BRFK sajtóügyeletese, Szabó Illés elmondta: a nyomozóhatóság a büntető törvénykönyv alapján – kábítószerrel visszaélés miatt – javasolja a vádemelést. (MTI)

MN
2006. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.