Oroszok érdeklődnek Taszár iránt
Egy évenként közel kétmillió utast szállító, jelentős gépállományú orosz légicég képviselőjével tárgyalt a hét elején Budapesten Kolber István, a fejlesztéspolitikai kabinet tagja. Az exminiszter a taszári befektetési lehetőségekről tájékoztatta orosz tárgyalópartnerét, emlékeztetve arra, hogy Putyin elnök budapesti látogatásakor is szóba került: Magyarországot EU-forrásokból a térség logisztikai központjává kívánják fejleszteni, amelynek része Taszár is. Kolber közölte: napokon belül elkészül a logisztikai bázisnak szánt taszári repülőtér megvalósítási tanulmánya. Az orosz cég képviselőjével tegnap Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke is tárgyalt, majd a befektetőjelölt megszemlélte a bázist. (G. J. A.)
Nőttek az árak a mezőgazdaságban
Az agrártermékek termelői árszintje január–májusban 7,1 százalékkal növekedett az egy évvel korábbi időszakhoz képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 14,1 százalékkal emelkedett, az élő állatoké és állati termékeké nem változott – közölte tegnap a KSH. Január–májusban a gabonafélék termelői átlagára 6,9, a zöldségféléké 23,1, a gyümölcsféléké 21,6 százalékkal emelkedett. A vágómarha és vágósertés ára 15,6 és 1,7 százalékkal nőtt, a vágóbaromfi ára 6 százalékkal csökkent. A tej termelői ára 3,3 százalékkal mérséklődött, a tyúktojás ára viszont 8,2 százalékkal nőtt 2005 első öt hónapjához viszonyítva. (N. O.)
Tisztáldozat az APEH-nél
Váratlanul eltávolították az adóhatóság két alelnökét. Veres János pénzügyminiszter részt vett a hivatal vezetői értekezletén. Bejelentette, hogy július 15-i hatállyal felmenti az APEH két elnökhelyettesét, Vámosi-Nagy Szabolcsot és Futó Ivánt, valamint az egyik elnökhelyettesi posztot megszünteti. Döntött arról is, hogy a megüresedett elnökhelyettesi posztot a jövőben Varga Lászlóné, az APEH Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója tölti be. A menesztett jogi elnökhelyettes, Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal oktatási igazgatóságának vezetését veszi át. Az informatika vezetését a továbbiakban igazgatói beosztásban Polgár Péter, a Dél-budapesti Igazgatóság igazgatója látja el. Az MTI értesülései szerint az e-bevallással kapcsolatos problémák miatt mentették fel Futó Iván informatikai elnökhelyettest. (MN)
EU-szabályzat a roamingról
Az Európai Bizottság elfogadta azt a tervezetet, amellyel a mobiltelefonok külföldi használatának díjait szeretné csökkenteni. A szolgáltató társaságok hat-kilenc hónapos türelmi időt kapnának az átállásra, arra, hogy felső határt állapítsanak meg a külföldön kezdeményezett hívások átirányítási (roaming) tarifáira. Az EU 25 tagországának és az Európai Parlamentnek kell majd kimondania a végső szót arról, hogy mekkora többletdíjat szabhatnak meg a szolgáltatók az unión belül, ha a felhasználó nem a saját országában telefonál a mobiljával. (MTI)

Hankó Balázs: A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.