Röviden

MTI
2006. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

MSZP-s bírálat a kormánynak
A kormány által kidolgozott Új egyensúly szükségszerű lépései, a megszorítások nem lehetnek a társadalmi fordulatot hozó reformok kiindulópontjai. A tervezett intézkedések kevésbé sújtják a tőkejövedelmeket, és aránytalanul nagy többletteher hárul a munkavállalókra, a bérből és fizetésből élőkre – állapította meg szombati határozatában az MSZP társadalompolitikai tagozata. (MTI)

Érvénytelen népszavazás Tarpán
Érvénytelenül zárult tegnap az a népszavazás Tarpán, amelyen a helyieknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk: összevonják-e Tarpa két háziorvosi körzetét? A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben az 1700 választópolgár mindössze 29 százaléka vett részt a voksoláson. Korábban a képviselő-testület határozott az összevonásról, mert az egyik körzetben sokszori próbálkozás után sem tudták az orvosi státust betölteni. A döntéssel több helyi képviselő nem értett egyet, ők kezdeményezték a népszavazást. (MTI)

Lamperth az ellenzék nélkül is reformálna
Az ellenzék támogatása nélkül is folytatódik a közigazgatási reform, a területi fejlesztésben továbbra is a kistérségekre és a régiókra helyezzük a hangsúlyt – mondta Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége szombati közgyűlésén. Szerinte nincs értelme fenntartani egy olyan rendszert, amelyben települések, kistérségek, megyék és régiók is vannak. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.