Röviden

MTI
2006. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Járai Zsigmond többet emelt volna
Első körben ötven bázispontos alapkamat-emelést javasolt a monetáris tanács június 19-i ülésén a jegybank elnöke, Járai Zsigmond és a két alelnök – derül ki az ülés tegnap közzétett jegyzőkönyvéből. A monetáris tanács végül 25 bázispontos emelés mellett döntött, s a forint gyengüléséből utóbb kiderült: a piacok 50 bázispontos emelést vártak. A kamatszint szinten tartása mellett öten voksoltak, köztük a tanács idén tavasszal, Gyurcsány Ferenc javaslatára kijelölt négy tagja. (E. Cs.)

Olajárrekord
A nyersolaj árfolyama újabb és újabb történelmi rekordokat ért el a pénteki kereskedésben, a felfutást a nagy amerikai fogyasztók megnövekedett kereslete okozta. Tegnap délután az amerikai nyersolajért hordónként 75,78 dollárt fizettek, ami 36 centtel több a déli csúcspontnál, 38 centtel magasabb, mint a két napja elért rekord. (MTI)

Közepes árpatermés várható
Aratják az őszi árpát Hajdú-Bihar megyében – közölte Forgács Barna, a Hajdú-Bihar Megyei Agrárkamara elnöke. Tájékoztatása szerint a térségben kilencezer hektáron vetettek őszi árpát, s ebből eddig öt-ezer hektár területen takarították be a termést. A termésátlag 3–3,5 tonna között van, ami rosszabb, mint a tavalyi, gyenge közepesnek mondható. (MTI)

Bokros visszatérne?
Ha olyan program megvalósításához kellene a nevét adnia, amelynek sikerét száz százalékig garantálni tudja, nem zárná ki visszatérését a kormányzatba Bokros Lajos. Az egykori pénzügyminiszter ezt egy vajdasági szabadegyetemi előadáson jelentette ki tegnap. A Gyurcsány-csomag kapcsán Bokros hangsúlyozta, tisztességesebb lenne megmondani, hogy „igenis fog fájni”, és azt is, hogy ez mit jelent konkrétan. A közgazdász figyelemre méltónak nevezte az intézkedéseket, de félelmeit is hangoztatta. Például szerinte fennáll a veszélye, hogy visszaesik a gazdaság növekedése. (MTI)

Támogatás a tokaji reklámjára
Összesen 28 millió euróval támogatja az Európai Unió mezőgazdasági termékek reklámozását tizenkilenc tagállamban – közölte az Európai Bizottság pénteken Brüsszelben. A testület a közösség belső piacára szánt mezőgazdasági termékeket népszerűsítő harmincegy program, köztük a magyar Tokaj Vinum Hungaricum Egyesület tervezetének támogatásáról döntött. A magyar egyesület hároméves bornépszerűsítő programjához Brüsszel több mint félmillió euróval járul hozzá. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.