Karsai–Bajnai: Elsimított ellentétek
Tisztázta a félreértéseket Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos és Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő, a konfliktust lezártnak tekintik – közölte a két politikus. „Bajnai Gordon a korábban Karsai Józsefhez érkezett információkkal kapcsolatban részletes tájékoztatást adott a Hajdú-Bét kapcsán a Wallisnál betöltött szerepéről, és végzett munkájáról. Karsai József a tájékoztatást elfogadta, és elismerte, hogy Bajnai Gordonnak a társaság felszámolásával kapcsolatban semmiféle anyagi előnye nem származott” – írták közös közleményükben a politikusok. (MTI)
Tematikus frakcióülések
Szakmai, tematikus frakcióüléseket is tart ezentúl az MSZP parlamenti képviselőcsoportja – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a frakció informális ülése után. Elmondta, nagy a tempó és nagy a frakció, természetesen mindenki szeretné tudni a részleteket is. Az MSZP-ben korábban többen nehezményezték, hogy nem kapnak információkat arról, mikor, miről és miért szavaznak a T. Házban. (MN)
Perbeszédek Molnár Csaba ügyében
A perbeszédekkel folytatódott tegnap a vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt Molnár Csaba volt rendőr alezredes megismételt büntetőpere a Nógrád Megyei Bíróságon. Az eljárás ügyésze fenntartotta, hogy a főtiszt szolgálati ideje alatt elkövette a vádiratban szereplő bűncselekményeket, míg Molnár ügyvédje úgy nyilatkozott: a vádhatóság nem tudta bizonyítani a vádpontokat. (MN)
Élőláncos választási szövetség
Megalakult a napokban az Élőlánc Budapestért választási szövetség, amely egyesületi formában működik, függetlenül az Élőlánc Magyarországért párttól – mondta Gerle János, az egyesület elnöke. A szövetség az önkormányzati választáson a civil jelöltek összefogását kezdeményezi, a városi élet minőségének helyreállítására. (Sz. Zs.)
Totális megtévesztés a baloldali sajtó részéről: a valóság az, hogy nem vehetnek tőkealapok termőföldet!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!