Támadás készült Irán ellen?
Washington. Seymour Hersh Pulitzer-díjas újságíró a The New Yorker című hetilapban megjelent cikke azt állítja, a Bush-kormányzat egészen addig mérlegelte az Irán natanzi nukleáris központja elleni megelőző csapás lehetőségét, amíg a Pentagon illetékeseinek április végén sikerült erről lebeszélniük. A nyugati hatalmak eközben július 12-ig adtak határidőt Iránnak arra, hogy választ adjon a nukleáris programjának leállítását célzó javaslatokra. (MTI)
Vád alatt egy amerikai katona
Washington. Vádat emeltek tegnap egy volt amerikai katona ellen. A vád szerint a 21 éves Steven Green három társával együtt március 12-én Mahmúdíja városa mellett megölt egy férfit, annak feleségét és két lányukat. Előtte két nőt megerőszakoltak. Helyi lakosok elmondása szerint az egyik megerőszakolt áldozat nem volt még 16 éves. (MTI)
Ammán nem adja ki Szaddám lányát
Ammán. Maarúf al-Bahít jordániai miniszterelnök bejelentette, a királyi család szívélyesen fogadja és vendégének tekinti Szaddám Huszein legidősebb lányát, Ragdot (képünkön). A volt iraki elnök gyermeke a minap került fel a 41 legveszélyesebb bűnözőt tartalmazó körözöttek listájára Irakban. A kományfő humanitárius megfontolásokkal és az arab szokásjog diktálta követelményekkel indokolta a döntést. (MTI)
Phenjan nukleáris háborúval fenyeget
Phenjan. Észak-Korea megsemmisítő csapással és nukleáris háborúval fog válaszolni egy megelőző amerikai katonai támadásra – írta tegnap az észak-koreai állami sajtó. A beszámoló szerint „az észak-koreai hadsereg és az ország lakossága teljes mértékben felkészült arra, hogy könyörtelen megsemmisítő csapással és egy hatalmas nukleáris elrettentő erővel bíró atomháborúval adjon választ egy megelőző amerikai támadásra”. (MTI)
Basescu puccsot sejt
Bukarest. Románia-ellenes puccsnak nevezte tegnap Traian Basescu államfő a kormányzó liberálisoknak az Irakban szolgálatot teljesítő román katonák hazahívását célzó javaslatát. Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy a csapatkivonás ügyét közvitára kell bocsátani. Eközben a liberálisok úgy döntöttek, mégsem hívják vissza tisztségükből a külügy- és a pénzügyminisztert, amiért a legfelsőbb védelmi tanácsban leszavazták, ezáltal meghiúsították pártjuk kezdeményezését. (R. Sz.)
Salvini: Az európai vezetők hallgassák meg a Szentatya intését














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!