Még nem tudni, hogy Sólyom László aláírja-e a Gyurcsány-féle megszorítócsomag rendelkezéseit. Az Országgyűlésben hétfőn megszavazott szöveg Wéber Ferenc szóvivő közlése szerint szerdán érkezett meg a köztársasági elnök hivatalába. A házelnök sürgős eljárás keretében kérte az államfő nyilatkozatát. Ez azt jelenti, hogy Sólyom Lászlónak öt napja van álláspontja kialakítására. Amennyiben az elnök kifogásolhatónak tartja a jogszabályt, viszszaküldheti a parlamentnek újratárgyalásra. Ha a hiba ennél súlyosabb – vagyis alkotmánysértésről van szó –, az államfő előzetes kontrollra megküldheti a törvényt az Alkotmánybíróságnak. Ilyen esetekben a testület több tárgyalás után dönti el, hatályba léphetnek-e az új szabályok vagy sem.
A szóvivő közlése szerint az elnöki hivatal szakértői megkezdték a szöveg elemzését. Vizsgálódásukat most is az alaptörvény és az Alkotmánybíróság hasonló tárgyú döntései alapján végzik el. Sólyom Lászlónak hétfőn estig kell döntenie, aláírja-e a törvényeket. Pozitív válasz esetén a jogszabályt kihirdetik a Magyar Közlönyben, s a rendelkezések hatályba léphetnek. Az államfőnek alkotmányos joga és kötelessége e vizsgálatok elvégzése, hiszen a törvények az ő aláírása nélkül nem hirdethetők ki. A hozzá intézett kérések, megkeresések emiatt érdemben nem befolyásolhatják az álláspontját.

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!