Az Európai Parlament tegnapi strasbourgi ülésén elfogadta az uniós területfejlesztési támogatásokra, vagyis a strukturális alapokra, a kohéziós – felzárkóztatási – alapra és az európai területi együttműködésre vonatkozó, öt rendelettervezetből álló csomagot.
A 2007–2013-as időszakra vonatkozó jogalkotási csomag az EU legnagyobb költségvetési tételének számító kohéziós politika 308 milliárd euró összegének elköltési szabályait rendezi. Az összegből jelentős összeg jut a legszegényebb régiók felzárkóztatására, azaz a nagy infrastrukturális beruházásokra
Surján László néppárti képviselő felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi és a jogi keret megalkotását követően most a tagállamokon múlik, hogy időben elkészítsék a nemzeti fejlesztési terveiket és sikerre vigyék a felzárkóztatási programokat. Az EP-képviselő hangsúlyozta: a pénzek elköltésének átláthatónak kell lennie, vagyis még a látszatát is kerülni kell, hogy a kormányzó pártok a korábbi egypártrendszeri irányítási és pénzelosztási gyakorlatot folytassák.
Magyarország a 2007–2013-as időszakban mintegy 22 milliárd eurónyi uniós fejlesztési forrást kaphat a költségvetési megállapodás szerint.
Százmilliárdok a kohézió támogatására
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!