Szerb–koszovói csúcstalálkozó?

Borisz Tadics szerb államfő és Vojiszlav Kostunica miniszterelnök a belgrádi Politika értesülése szerint részt vesz azon a tárgyaláson, amelyre már bejelentette érkezését Fatmir Sejdiu koszovói elnök és Agim Ceku kormányfő.

Sebestyén Imre
2006. 07. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belgrád annak idején keményen kifogásolta, hogy a volt Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) parancsnoka foglalja el Koszovó kormányfőjének posztját, így a legmagasabb szintű tárgyalások megtartása elsőrendű szenzációnak számít. A szerbek háborús bűncselekmények elkövetésével vádolták Cekut, aki egyébként nemcsak Koszovóban, hanem Horvátországban is harcolt ellenük. Most pedig tárgyalópartnerként ismerik el, ami egyébiránt utal a reálisabb, érzelemmentesebb belgrádi állásfoglalásra. A státusmegbeszélésekre Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott kérésére kerül sor.
Azt sem lehet még tudni, hogy a Kostunica–Tadics pároshoz csatlakozik-e Vuk Draskovics külügyminiszter, akinek megnyilatkozásai nem mindig találtak egyetértésre a szerb kormányban. Legutóbbi Koszovó-nyilatkozata éppen a budapesti tárgyalásain hangzott el. A külügyminiszter a Beta hírügynökség interpretálása szerint azt találta mondani, hogy a koszovói problémát nem szabad határmódosítással megoldani, mert a Balkánon soha nem lehetett határokat megváltoztatni úgy, hogy az ne járjon háborúval. Ilyen nyíltan még a túlzott diplomáciai visszafogottsággal nemigen vádolható Draskovics sem fogalmazott. Belgrádban ugyanis ügyeltek rá, hogy Koszovó kapcsán ne emlegessenek háborút. A legtöbb, ami figyelmeztetésként elhangzott, s ezt Draskovics most is megismételte, hogy Koszovó függetlenülése nemcsak Szerbiát, hanem az egész térséget destabilizálja.
A szerb csúcsvezetés tagjainak részvétele a státustárgyalásokon nem az egyedüli szenzáció, hiszen Pristina eddig mereven elzárkózott attól, hogy egyáltalán megbeszélések témájává tegyék Koszovó majdani jogállását. Szerintük ugyanis ez már eldöntött tény, s ennek csak a megvalósításáról lehetne tárgyalni. Nem valószínű azonban, hogy Ceku és Sejdiu részvétele a státustárgyalásokon ennek az álláspontnak a radikálisabb módosulását jelentené.
A hágai törvényszék ügyészsége közben visszarendelte Belgrádból Scheveningenbe a hat ideiglenesen szabadlábra helyezett vádlottat – volt politikai, katonai és rendőri vezetőket –, akik a Koszovóban elkövetett bűncselekményekért felelnek majd a bíróság előtt. A jövő héten kezdődik a tárgyalás. A megfigyelők nem mulasztották el kiemelni, hogy a vádlottak a szerb kormány különgépével utaztak. Velük ment két volt boszniai szerb főtiszt is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.