Szerény engedmény a leépítésnél

Bákonyi Ádám
2006. 07. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megállapodás született tegnap az összesen 14 500 köztisztviselő elbocsátásának körülményeiről a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsban. Kétezer főt a minisztériumokból, 12 500 főt pedig mintegy nyolcszáz háttérintézményből, területi igazgatóságból építenek le. Az elbocsátások már a nyáron megkezdődnek, és várhatóan 2007 első felében érnek véget. Az egyezség szerint csak rendkívül indokolt esetben szüntetik meg az ötven évnél idősebbek, de nyugdíjra még nem jogosultak, valamint a három vagy több gyereket nevelők, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők közszolgálati jogviszonyát.
A kormány 2008. január elsejétől külön munkaerő-piaci programot indít, illetve pályamódosító hitelkonstrukciót dolgoz ki, hogy a volt köztisztviselők könnyebben lehessenek vállalkozók.
Fehér József lapunknak úgy fogalmazott, bár az egyezségbe több szakszervezeti javaslatot sikerült beépíteni, amelyek a törvényi minimumnál jobb feltételeket biztosítanak, továbbra sem fogadják el az elbocsátások indokolását és mértékét. A leépítések költségvetési hatása jelképesnek nevezhető, viszont a szolgáltatások színvonalának jelentős csökkentését eredményezik – hangsúlyozta a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete főtitkára. A szervezet ezért ott lesz a Gyurcsány-csomag elleni, szombati demonstráción.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.