Sztrájkra kész mozdonyvezetők

Bákonyi Ádám
2006. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elutasítja a huszonnyolc vasúti mellékvonal tervezett bezárását a Mozdonyvezetők Szakszervezete (Mosz), és kész sztrájkolni, ha emiatt „akár csak kísérletet” is tesznek a mozdonyvezetők elbocsátására. Borsik János a Magyar Nemzet érdeklődésére úgy fogalmazott, olyan kérdésben, ami településen élők elvándorlását, munkahelyek megszűnését, az ipar elköltözését hozza magával, nem dönthet egy személyben Kóka János gazdasági miniszter. A szakszervezet elnöke közölte, hogy szolidárisak az érintett térségek tiltakozó lakóival, önkormányzataival, és minden segítséget megadnak az érdekeik védelméhez. Saját tagjai védelmében a Mosz maradéktalanul megköveteli a MÁV Zrt.-vel kötött, a mozdonyvezetők foglalkoztatásáról szóló megállapodás betartását.
A szakszervezet továbbá azonnali tárgyalásokat kezdeményez a MÁV Zrt.-vel a mozdonyvezetők reálbérének védelme érdekében. A kormány megszorító intézkedései nyomán – az egészségügyi és a munkavállalói járulék emelésével – már szeptembertől 2,5 százalékkal romlik minden munkavállaló nettó keresete, de az infláció növekedése és az áremelések tovább rontják megélhetésük feltételeit – hangsúlyozta Borsik János. A Mosz ezért minimum a 2,5 százalékos veszteséget kompenzáló, további bérköveteléssel lép fel a MÁV Zrt.-vel szemben. Mivel a kormány felrúgta az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a reálkeresetek növekedéséről kötött megállapodást, ellehetetlenítve az országos bérajánlásra épülő vállalati bérmegállapodásokat, a Mozdonyvezetők Szakszervezete egyetért és támogatja az országos szakszervezeti konföderációk akcióit.

Polgári engedetlenség? Ha a kormány nem vonja vissza a 942 kilométernyi magyar vasúti szakaszt érintő leépítési tervét, a mezőcsáti emberek, illetve az érintett lakosság akár a polgári engedetlenségig is elmennének ügyeik védelme érdekében – jelentette ki Szabó Csaba, a Fidesz tiszaújvárosi választókerületi elnöke tegnap a dél-borsodi város vasútállomásán tartott sajtótájékoztatón.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.