A Fővárosi Bíróság pontosította saját korábbi állásfoglalását, illetve annak indoklását; az új dokumentumból kiderül, hogy Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium szocialista elnöke mégsem válhat a Magyar Rádió ügyvezetőjévé. Ezt a feladatot jelenleg az intézmény két alelnöke látja el mindaddig, amíg nem sikerül elnököt választani. Erre legkorábban hétfőn kerülhet sor. A 14 pályázóból az válhat jelöltté, aki a kuratóriumi elnökség kétharmadának támogatását megkapja. A jelöltet (vagy jelölteket) a civilekkel kiegészült nagykuratóriumnak ugyancsak kétharmados többséggel kell megszavaznia, hogy elnökké válhasson. Kiszivárgott információk szerint a politikai delegáltak Such György személyében ki tudnának egyezni. Mintegy háromnegyed éve is Such válhatott jelöltté; akkor a civilek végül nem biztosították támogatásukról.
Ötpárti egyeztetés a tévékuratóriumról. Az MDF kezdeményezésére ma tárgyalóasztalhoz ül az öt parlamenti párt, hogy a Magyar Televízió kuratóriumának kiegészítéséről eszmecserét folytasson. A tévékuratóriumból az MDF magatartása és a házbizottság döntése nyomán három éve kiszorult a Fidesz, a fórum mind a négy ellenzéki helyet elfoglalta. A választások után frakciót alakító KDNP is igényt tart egy kuratóriumi helyre, ezért a testületet ki kell bővíteni.
Totális megtévesztés a baloldali sajtó részéről: a valóság az, hogy nem vehetnek tőkealapok termőföldet!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!