A szakszervezetek azt kérik a pártoktól, maradjanak távol a demonstrációtól. A budapesti tüntetéshez több ágazati szakszervezet – közoktatásból, egészségügyből, közigazgatásból – önállóan is csatlakozott. A Margit hídnál álló Képviselői Irodaház melletti parkban állítják fel a konföderációk logójával dekorált színpadot, ahol minden szövetség részéről ketten-ketten tolmácsolják a tagság álláspontját a megszorító intézkedésekről. A tüntetéshez több mint húsz civil szervezet csatlakozott, a Védegylet pedig szolidáris az akcióval. Utóbbi szervezet szerint bár az ország pénzügyi egyensúlyának megőrzése határozott kormányzati lépéseket követel, a Gyurcsány-féle új egyensúlyprogramot csupán a technokrata pénzügyi-piaci racionalitás rövid távú szempontjai vezérlik, s nem a hosszú távú megfontolások. A Védegylet úgy véli, az átfogó, több nemzedékre szóló közfontosságú döntések morális értelemben akkor tekinthetők legitimnek, ha a döntési alternatívákról a hatalom előzetesen társadalmi nézetegyeztetést folytatott.
*
A Kossuth téren demonstráló Szabad Magyarországért Mozgalom tiltakozik amiatt, hogy az MSZOSZ és a LIGA honlapján a tüntetés eligazító térképén az olvasható: „a Parlamentet és környékét egy civil csoport más rendezvény miatt lefoglalta. A demonstrációra érkezőknek biztonsági okokból célszerű ezt a környéket elkerülni.” A szervezet úgy véli, a két konföderáció a riogatástól sem riad vissza, hogy távol tartsák tagjaikat a partnerpártjaiknak oly kellemetlen civil megmozdulástól.
– Megértjük az elkeseredett embereket, akik, élve alkotmányos jogukkal, tiltakozó akciót szerveznek – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz a parlamenti eszközökkel küzd az emberek vállára nehezedő újabb terhek ellen. Emlékeztetett, hogy felszólították Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a megszorítócsomag visszavonására. Túl azon ugyanis, hogy az intézkedések elviselhetetlen helyzetbe hozzák az embereket, mellőznek mindenfajta költségvetési megfontolást, hiszen a forint árfolyamának csökkenése pont annyi kárt okozott eddig a büdzsének, amennyit a megszorításokkal meg lehet spórolni. Mint Szijjártó mondta, azért is megértik az állampolgárok elkeseredettségét, mert a Gyurcsány-kormány becsapta őket, éppen ellenkezőjét hajtja végre a kampányban tett ígéreteinek.
A KDNP egyetért a tüntetők céljaival. Halász Zsuzsa szóvivő közölte, hogy támogatásukról biztosítják a szakszervezeteket, hiszen a kereszténydemokraták is azon az állásponton vannak: haladéktalanul vissza kell vonni a kormánynak az átgondolatlan, a magyar emberek többségét nyomorba döntő intézkedéscsomagot. Annak kapcsán, hogy július 15-től már a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatói posztját betöltő Wittich Tamás MSZOSZ-elnök a hírek szerint fel sem szólal az eseményen, Halász Zsuzsa kijelentette: reméli, hogy az eset felnyitja az emberek szemét, és a jövőben olyan embereket választanak majd szakszervezeti vezetőnek, akiket nem lehet Júdás-pénzzel kifizetni.
– Az MSZP egy olyan Magyarországért teszi a dolgát, amelyben mindenki elmondhatja véleményét közéleti kérdésekben, akár tüntetések formájában is – fejtette ki lapunknak a párt szóvivője, Nyakó István, aki a követelésekről csak a demonstráció után kíván véleményt mondani. – Felelős szakszervezeti vezetőként ebben a helyzetben nem hergelném az embereket – mondta Béki Gabriella SZDSZ-es képviselő. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy demokráciában teljesen elfogadott, ha efféle megmozdulásokon adnak hangot véleményüknek az emberek.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!