Ultimátum Izraelnek

Hírösszefoglaló
2006. 07. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gilad Salit elrablói máig adtak haladékot Izraelnek, hogy engedje szabadon az izraeli börtönökben raboskodó palesztin nőket és gyermekeket és további ezer foglyot, ellenkező esetben a zsidó államnak „szembe kell néznie a következményekkel”. A közleményt három palesztin csoport, a Népi Ellenállási Bizottságok, annak szakadárszervezete, az Iszlám Hadsereg, illetve a Palesztinában kormányon lévő Hamász katonai szárnya, az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok adta ki. Ezek a szervezetek vállalták magukra a több mint egy hete túszul ejtett Gilad Salit izraeli tizedes elrablását.
Izrael – amely azóta nagyszabású hadműveletet indított a palesztinok lakta Gázai övezetben – nem hajlandó tárgyalni vagy eleget tenni a „zsarolásnak”. Tel-avivi illetékesek attól tartanak, az ultimátum elutasításával a fegyveresek kivégzik a tizenkilenc éves katonát, aki állítólag kisebb sérüléseket szenvedett, de kielégítő állapotban van. Az izraeli vezetőség szerint a hadsereg addig támad palesztin létesítményeket, amíg Salitot el nem engedik. Egyes források szerint Ehud Olmert miniszterelnök utasítást adott a hadseregnek, hogy „biztosítsák, ma éjjel senki se hunyja be a szemét Gázában”. Izraeli katonák tegnap hajnalban első ízben behatoltak a Gázai övezet északi részébe is. A Hamász katonai szárnya Izrael elleni támadásokkal fenyegetőzött. A fegyveres szervezet utoljára 2004 augusztusában hajtott végre öngyilkos merényletet izraeli városban, akkor tizenhatan vesztették életüket.
Dan Haluc altábornagy, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke ugyanakkor nem zárta ki tegnapi nyilatkozatában, hogy Izrael tárgyalásokat kezd a palesztinokkal a katona kiszabadulása érdekében. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – aki izraeli kollégájával, Cipi Livnivel tárgyalt Moszkvában – felszólította a túszejtőket, engedjék szabadon foglyukat. Izraeltől pedig önmérsékletet kért a Gázai övezet elleni offenzívában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.