Üzen a kibicgeneráció

Felszállt a fehér füst a Magyar Rádióban: a legpatinásabb média-közintézménynek kereken egyéves interregnumot (politikai patthelyzetet) követően augusztustól ismét van elnöke, mégpedig a Magyar Narancs-alapító Such György személyében. Illetve ez sem biztos, hiszen változatlanul vannak, akik vissza szeretnék gyömöszölni azt a fránya füstöt a palackba. Tény, hogy a civil kuratórium kétharmados áldásosztásához kétség fér: nem minden kurátor karikázott előírásszerűen, hanem áthúzott, ami pedig minden kulturált országban érvénytelen voksnak számít. A kuratóriumot a szocialisták kegyéből elnöklő Gellért Kis Gábortól, aki egy ideiglenes bírósági túlkapás értelmében pár napig már rendkívüli és meghatalmazott rádióelnöknek hihette magát, igazából nem is lehetett egyebet várni, mint hogy felszólítja a plénumot: nyilvánosan tegye fel a kezét az a személy, aki a rendhagyó módon szavazott titkosan. Ám a közjegyzői kartól azt azért tényleg nem vártam volna, hogy a törvényesség őreként belemegy az utólagos szóbeli szavazatmagyarázásba.
Persze értem én: Such az utolsó esélye volt a kuratóriumi elnökségnek. Ha a nehezen kiizzadott konszenzusos jelölt másodszor is elvérzik a kétharmados civil küszöbön, legfőbb értelmétől, az elnökjelölő potenciától megfosztva előbb-utóbb feloszlathatja magát az egész díszes kompánia – aztán se államtitkári jövedelem, se autó, se költségtérítés. Át kellett passzírozni Suchot, és kész. Ehhez képest az új – egyelőre lebegtetett legitimitású – rádióelnök személye másodlagosnak tetszik. A kuratóriumi elnökség (s ne feledjük: itt az ellenzék is érdemben jelen van) alkalmasnak gondolta, noha szakmai múltja a Magyar Hírlap keményvonalas korszakához kötődik – igaz, a Magyar Narancs meg az ő idejében ősfideszes lap volt, s nem citromsárgában pompázott.
Such sosem volt rádiós, ami általában véve hátrány, az ő esetében azonban akár előny is lehet: foglalkozhat az intézménnyel, s nem a kesze-kusza személyzeti liánnal, ami benőtte a folyosókat. A Népszabadságban egy régi kipróbált rádiós már a megválasztása előtt megfenyegette, s úgy vélte, Such elnöki székbe juttatása csakis rossz megoldás lehet. Azt a jövőt vetítik elé, hogy ha nem a régi rendszerváltó rádiós ethoszt képviseli, úgy járhat, mint Kondor Katalin: hajtóvadászat indulhat ellene. (A mára kibicelő régiek elfeledték: elnöksége alatt Kondor végig azt a régi ethoszt képviselte: demokrácia jó, diktatúra rossz.)
A kibicgeneráció nevében Mester Ákos a 168 Órában (fiatalabb olvasók és hallgatók kedvéért: ez is a közrádióból elprivatizált márkanév) valóságos kívánságlistát állított össze „az új elnöknek ajánlva”: a Vasárnapi Újság és a Krónika üdvös domesztikálása mellett azonban felsorolta a délelőtti műsorsávot is (ez a Napközben lehet?), amely nem átall a gyurcsányista csomag lakossági hatásaival foglalkozni egy közérdekű szolgáltató műsorban. Ez a kifogás ugyanarra a kaptafára húzható, mint (a Bolgár Györggyel együtt a Klubrádiónál parkoló) Barát József kifogása Hegedűs Zsuzsa közrádióban elhangzott kijelentése ellen, amellyel a választási hazugságot be is ismerő Gyurcsányt hazugnak nevezte.
Most úgy hírlik, mélyreható átalakítások kezdődnek a Vasárnapi Újságnál. Reméljük, az eddiginél is jobb lesz a hallgatottsági listavezető műsor, s még tovább növeli népszerűségét. De ha más oka van az átalakításnak, kíváncsian várjuk a reformokat a tartósan és egyenletesen elfogult Gondolat-Jelnél, illetve a kiváló műsoridőt s viszonylag csekély hallgatottságot magáénak mondható 16 Óránál is. (A Mester–Bölcs-féle privatizáció során egy 8-as útközben elveszett.) Ez volt az a közéleti magazinműsor, melynek a Gyurcsány-féle cégügyek valahogy nem érték el az ingerküszöbét.
Elnök úr: sok sikert a küzdelemhez a rádió fantomjai ellen – figyeljük a mélyreható reformokat. S ha kell, hallgatunk és védünk.