Zűrzavar a kórházak körül

Csalódottan távozott kéttucatnyi kórházigazgató az egészségügyi minisztertől, akit tegnap megpróbáltak szembesíteni azzal, hogy a finanszírozási megszorítások miatt számos intézmény a csőd felé halad, nem képes a betegellátás színvonalát fenntartani. A találkozó után Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta: nem kaptak ígéretet központi intézkedésre egyetlen problémakörben sem.

2006. 07. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Más, az egészségügyben tervezett változás miatt is forronganak a szakemberek. Hogy mekkora az elégedetlenség az ágazatban, jelzi: Ferge Zsuzsa – akit tavaly éppen a miniszterelnök bízott meg a gyermekszegénység elleni program kidolgozásával – a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagjaival nyílt levélben tiltakozott Gyurcsány Ferencnél főként a vizit- és ágydíj ellen, mondván: az növeli a szegénységet. Az egészségügyi tárca viszont továbbra is úgy véli, a hálapénz nagyobb és igazságtalanabb terhet jelent, mint a vizitdíj, hiszen azt a rászorulók is fizetik, míg a vizitdíjat vissza lehet téríteni számukra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.