Átmenetileg kivédhető a szeptembertől életbe lépő húszszázalékos kamatadó, amelyet a pénzügyi megtakarítások után kell majd az ügyfeleknek fizetniük. Aki mentesülni szeretne a fizetési kötelezettség alól, számos befektetési termék közül választhat – augusztus 31-ig. Vagyis a következő hetekben még leköthetjük a pénzünket, és ha megfelelő pénzügyi terméket választunk, úgy hosszú évekig adómentesen fialtathatjuk megtakarításunkat. Ám feltétel, hogy a kliens a futamidő végéig ne nyúljon hozzá a befektetéséhez. Ha ezt mégis megteszi, úgy hiába az előrelátás, a hozam után adózhat. Léteznek ugyanis olyan lekötési formák, ahol a betét feltörése esetén is jár valamennyi kamat.
A pénzintézetek számtalan ötlettel rukkoltak ki, természetesen a forrásbevonás reményében is. Azt, hogy akcióba kezdtek a hazai bankok, a lakosság is érzékeli, hiszen se szeri, se száma a hirdetéseknek, amelyek kiemelkedően magas kamatot, illetve hozamot biztosítanak. Nem árt azonban odafigyelni arra, hogy aki idő előtt most azért bontaná fel jelenlegi banki lekötését, hogy az új konstrukciók egyikébe tegye át a pénzét, pórul is járhat. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete arra hívja fel a figyelmet, hogy járjunk el körültekintően, hiszen az utóbbi időben egyes szolgáltatók pénzügyi megtakarításaikat (betétek, kötvények) reklámozó hirdetéseikben olyan, kedvezőnek mutatkozó kamatot tettek közzé, amely – szemben az általános gyakorlattal – nem a konstrukció tényleges éves kamatát tartalmazza. A meghirdetett kamatok így sok esetben nem hasonlíthatók össze más pénzügyi termékek betéti kamataival. A törvény értelmében a hitelintézetek hirdetéseikben kötelesek feltüntetni az egységesített betétikamatláb-mutatót, amely egyéves időtartamra, összehasonlíthatóan mutatja a betétek tényleges kamatát. A felügyelet arra is inti a bankokat, hogy tartózkodjanak az olyan hirdetésektől, amelyek félrevezethetik az ügyfeleket. Félrevezető lehet az a hirdetés, amelyben az általános és megszokott gyakorlattól eltérően, nem éves kamatmértéket tesznek közzé, több különböző konstrukció jellemzőit keverik vagy nem egyértelműen és feltűnően jelölik, hogy a hirdetett kamat nem egy évre vonatkozik. S a bankfiókok kapacitása nem akkora, hogy az ugrásszerűen megnövekedett forgalmat könynyen kezelni tudja. Befektetéseink váltásáról érdemes minél hamarabb dönteni, s nem az utolsó napra hagyni.
A felügyelet óv, a bankok csábítanak
Hosszú lejáratú megtakarításokkal kivédhető a tizenkét esztendeig tartó szünet után szeptember 1-jén ismét hatályos kamatadó. Pórul járhat viszont az, aki nem elég körültekintő. A pénzügyi felügyelet óv a bankok kamatígéreteitől.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!