A visszaállamosítási elképzelések között a szlovák gázművekről és a Mol-csoporthoz tartozó Slovnaft kőolaj-finomítóról ugyan még nem esett szó, de a szlovák villamos művek 66 százalékos részvénycsomagjára már sikertelen visszavásárlási ajánlatot tett Lubomír Jahnátek gazdasági miniszter az olasz Enelnek. Sikert érhet el ugyanakkor a miniszter a Jukosznak eladott Transpetrol kőolajszállító cég 49 százalékos részvénycsomagjának visszavásárlásánál. Közismert tény, hogy az orosz vállalat ellen csődeljárás van folyamatban, ugyanakkor Szlovákiának 2007 márciusáig beleszólási joga van abba, ki veheti meg az említett részvényeket, illetve joga van a csomag visszavásárlására. Jahnátek miniszter már meg is egyezett a Jukosz holland leányvállalatával, a Yukos Finance vezetőivel, amely két éve felel a Transpetrol működéséért. A moszkvai csődbiztos azonban leváltotta a holland cég vezetőit, így a szlovák miniszter egyelőre hoppon maradt. Pedig – ha igaz – 125 ezer dollárt kínált fel a Transpetrol kisebbségi részvénycsomagjáért. Jahnátek mindezek ellenére nem mondott le a Transpetrolról.
Szinte biztosra vehető az is, hogy az új szlovák kormány megtartja magának a Cargo Slovakia vasúti teherszállító vállalatot, de sikerülhet neki ugyanez a pozsonyi repülőtér esetében is. Vélhetően lesznek még bonyolult jogi viták a két magánosítás kapcsán, de Robert Fico bizonyára vállalja ezt is, hiszen ellenzéki politikusként a két nemzetközi tenderrel beindított magánosítási folyamatot „gazdasági hazaárulásnak” nevezte, s már akkor megígérte: amennyiben megnyeri a választásokat, minden követ megmozgat azért, hogy se a Cargót, se a repülőtereket ne kaphassa meg „az idegen tőke”. A Cargo Slovakia esetében viszonylag kényelmes a helyzete, mivel a vasúti teherszállító esetében még csak a nemzetközi tanácsadó cég választotta ki a győztest – a MÁV a vesztesek között volt –, az időközben kihirdetett előre hozott választások miatt a Dzurinda-kabinet nem hirdette ki hivatalosan is a magánosítás megvalósulását. A döntést az új kormányra hagyta, s Lubomír Vázny közlekedési miniszter már be is jelentette: a Cargo nem eladó.
Bonyolultabbnak tűnik a pozsonyi és a kassai repülőterek kérdése, merthogy azokat a Dzurinda-kabinet már privatizálta, és a TwoOne konzorcium kapta meg, amely mögött jórészt osztrák tőke áll. A konzorciumnak már csak a szlovák versenyhivatal engedélyére volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a légikikötők 66 százalékos részvénycsomagját. Ezt az engedélyt a hatóság a kassai repülőtér esetében már kiadta, a másik esetben a versenyhivatal technikai okokra hivatkozva elnapolta a döntést októberre. A szlovák kormány villámgyorsan kihasználta a halasztást, és tegnapi ülésén úgy döntött, semmissé nyilvánítja a tendert, a pozsonyi és kassai repülőterek állami tulajdonban maradnak.

Videón a látványos drogfogás