időjárás 1°C Taksony 2022. november 29.
logo

Alászálló taxiárak

Kiss Roland
2006.08.02. 23:00

Megszületett a megállapodás a ferihegyi taxiszolgáltatásról: tegnap a Budapest Airport Zrt. (BA) és a pályázat nyertese, a Zóna Service konzorcium aláírták az erről szóló szerződést. Miközben a repülőteret üzemeltető társaság a színvonal gyors javulását várja az új szolgáltatótól, taxiskörökben nem csillapul a viteldíjak mértéke, valamint a győztes személye körüli vita.

Két héten belül csaknem harmadával alacsonyabb árakon jutnak be a városba a Ferihegyi repülőtérre érkezők – vetíti előre a Zónával kötött szerződés első kedvező hatását Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. Az új taxiscég augusztus 15-én kezdi meg a munkát 150, öt évnél fiatalabb gépkocsival, a főváros négy zónájába maximum 2900 és 3600 forint között biztosítva fuvarokat. A díjakból 450 forint illeti meg a BA-t, ami kevesebb, mint a másik két pályázó által kínált összeg, ám az üzemeltető az alacsony ár és a minőség szem előtt tartásával mégis a Zóna Service konzorciumot választotta. A minőséget a szerződés azon kitételei hivatottak biztosítani, amelyek szerint egy év múlva már egy 200 kocsiból álló, új autóparknak kell az utasok rendelkezésére állni. Ezek beszerzésére a konzorcium több mint egymilliárd forintot szán a következő hónapokban, amit valószínűleg házon belül költenek el, mivel a tagok között több autókereskedő is képviselteti magát.
A fényesnek láttatott jövő ellenére a fővárosi taxisok igencsak megrökönyödtek a pályázat minapi eredményhirdetésén. A cégek körében általános vélemény, hogy ilyen árak mellett kizárt a gazdaságos működés. – Gratulálunk a győzelemhez, de kíváncsian várjuk, hogy a Zóna valóban képes lesz-e tartani az alacsony árszintet, s hogy talál-e olyan taxisokat, akik ilyen feltételekkel is vállalják a munkát – válaszolta lapunk kérdésére Sipeki József, az egyik vesztes konzorciumhoz tartozó 6x6 Taxi marketingigazgatója. Bár a hallotaxi.hu szakmai portálon is kétségesnek ítélik a 200 kolléga szerződtetését, sőt, a fórumon egyesek már egyoldalú elköteleződésről beszélnek, Veres István vállalkozó a konzorcium nevében már többször leszögezte: kész a névsor, már a várólistát töltik fel. A taxisok helyzetéről érdemes megjegyezni, hogy javarészt egyéni vállalkozóként tevékenykednek fuvarszervező cégek kötelékében, így az árakat nem ők állapítják meg, az anyagi kockázatot azonban ők viselik. Márpedig egyelőre úgy tűnik, az árak maradnak: a szerződés szerint a Zóna a tarifákat évente egyszer emelheti meg az infláció mértékével, a BA jóváhagyásával, sőt benzinár-korrekcióról is csak külön tárgyalás után lehet szó. Szollár Domokos azonban úgy véli: mivel a cég öt évre be tud rendezkedni egy gyorsan növekvő piacon, a profit az alacsony árszínvonal dacára sem marad el.
A dolog érdekessége, hogy a győztes csapatban találjuk azt a Szakál József egyéni vállalkozót, aki a Ferihegyen másfél évtizede egyeduralkodó Tourist Taxi ügyvezetője, sőt a konzorcium további két tagja is kötődik a taxicéget üzemeltető V. I. P. T. Kft.-hez. Utóbbi céget a Gazdasági Versenyhivatal korábban azért marasztalta el, mert kocsijaik éveken át illegálisan, néha fizikai erőszak alkalmazásával „menedzselték” magukat kivételezett helyzetbe Ferihegyen. Igaz, Veres István korábban azt közölte a HVG-vel: a Zóna nem veszi át egy az egyben a Tourist Taxi állományát, a két cég nem azonos.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.