A Televíziók és Rádiók Európai Szövetsége (EBU) éles hangú levélben fordult Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz. Mint a szervezet kifejtette, „az EU egyetlen országában sem olyan rossz a köztévé helyzete, mint Magyarországon”. Arne Wessberg EBU-elnök személyes találkozót kért Gyurcsánytól, megemlítve azt is, hogy a függetlenség minimumkövetelményei sem teljesülnek a tévében. A szervezet elnöke ezzel többek között a kormányzati kézből etetés gyakorlatára utalt. Danks Emese kormányszóvivő elmondta: a miniszterelnök a házelnökhöz továbbította a levelet, mert „nem Gyurcsány a tulajdonos, hanem a parlament”.
Az Országos Rádió és Televízió Testület mindeközben kedden úgy határozott: elhalasztja a köztévé idén lejáró sugárzási engedélyének meghosszabbítását. A médiatörvény értelmében az MTV 1996-ban nyert tíz évre szóló engedélyt – ez jár le ebben az évben. Ladvánszky György, a testület MSZP által delegált tagja szerint „elég az egyoldalú tájékoztatásból”. Úgy vélte, az MTV „elherdálta a vagyonát”. A köztelevízió egyébként a médiatörvény hatálybalépése óta a tavalyi évet zárta először üzemi veszteség nélkül úgy, hogy a kormánytól függő költségvetése időközben jelentősen megcsappant. Szalai Annamária, a testület fideszes delegáltja szerint sem hosszabbítható meg automatikusan a tévé sugárzási engedélye. Hozzátette: az Országgyűléshez fordul, hogy az foglaljon állást a kérdésben.
A bizonytalan kimenetelű pályázathosszabbítási procedúra mellett a négymilliárdos adósságállomány is gondot okoz. A hitel mintegy félmilliárdos kamatterheit az MTV még tudta törleszteni, de a tőkerészre a mai naptól igényt tart a hitelező pénzintézet. Rudi Zoltán tévéelnök már több mint egy hónapja jelezte, hogy az intézmény önerőből nem tudja megoldani a kérdést; Szili Katalin házelnök pedig a Pénzügyminisztérium (PM) nevében is ígéretet tett a helyzet rendezésére. A határidő tegnap lejárt. Kőszegi Márk helyettes PM-szóvivő azonban csupán annyit mondott lapunknak, hogy a tévé működési feltételei biztosítottak. – Legyen türelemmel, néhány hét múlva lesz megoldás a hitel ügyében is – mondta Kőszegi.

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó