Becsöngettek

Őszintén sajnálom a diákokat. Nem azért, mert véget ért a vakáció, visszagyömöszölik őket az iskolapadba, azért irigylem őket. Ám ha arra gondolok, hogy az életnek tanulnak szegény gyanútlan jószágok, s eszembe jut ez az elhúzódó nyomorúság, amit életnek mondunk mostanság, hát összefacsarodik a lelkem. Ezt nem kéne megtanulni, sőt lehetőleg távol kéne tartani gyermekeinket ettől az egésztől, de sajnos akkor védtelenek lennének és kiszolgáltatottak. Mert az „életnek tanulás” alapelve a modern világban nem azt jelenti, hogy a gyermeket felkészítik a felnőttlét felelősségére, hanem pusztán csak annyit, hogy hozzáedzik a nebulót mindenféle aljassághoz és erőszakossághoz, mert manapság annak veszi hasznát.
Nekünk is edzett lélekre van szükségünk, hogy civilizált ember módján viseljük a ránk zúduló nehézségeket, még ha a demokrácia játékszabályai szerint illendő úgy mondani, hogy végeredményben mi zúdítottuk magunkra. Pedig már apáinkat is azzal hülyítették, hogy a mi nemzedékünknek már egy merő kacagás és kéjmámor lesz az élet, majd minket győzködtek, hogy a gyerekeinknek már mindenképpen jobb lesz, van értelme az átmeneti áldozatnak, a jövő nemzedék boldogulása mindent megér. Átverték atyáinkat, átvertek minket is, sőt most próbálnak átverni újra és sokadszor, s minden jel szerint mi újra és sokadszor hagyjuk magunkat. Igaz, minket az élet iskolájában csak alkalmazkodásra, meghunyászkodásra, lapításra tanítottak, azaz, miként lehetünk öntudatos kommunisták, büszke baloldaliak, a szocialista társadalom hasznos tagjai. Ezért képtelen a választópolgárok többsége megtanulni saját érdekeinek felismerésétől kezdve az önálló döntésig sok mindent, ami a felnőttlét nélkülözhetetlen velejárója. S ahogy a tanügy irányítóit, elszánt reformereit elnézzük, bizonyosak lehetünk, hogy nem szánnak ők a mi gyermekeinknek sem jobb, boldogabb sorsot, hiszen nem a felelősségvállalásra nevelik őket, hanem felelőtlen senkiháziak hatalmának elviselésére. Arra készítik fel szerencsétleneket, hogy nekik is beadagolhassák a „majd a gyermekeiteknek jobb lesz…” kezdetű szociális igazságosságot.
Ezen a szeptember elsején becsöngettek az egész magyar társadalomnak is. Mindenkinek meg kell tanulnia az új egyensúlyozást, a szeptember 1-jétől érvényes új árakat, új közterheket és elvonásokat, hová vezetnek a szivárványos, vörös csillagos, sarló-kalapácsos ígéretek, magyarán, a magyar nép okuljon már abból, hogy ugyanaz a jellemtelen társulat már megint becsapta, s minden simulékonyságával, átváltozó és álcázó képességével arra törekszik, hogy továbbra is folyamatosan szédítse és elbolondítsa. Ráébredhetne végre az ország lakossága, hogy a mindenhez értő, szociálisan érzékeny szakembergárda, a népboldogító baloldal az Új Magyarország fejlesztési tervvel, az Új egyensúlylyal, mindenféle új programjával és reformjával csak tovább rongálja, szegényíti, rombolja az országot, lassítja, apasztja, sorvasztja a gazdaságot, fosztogatja az embereket. Ezt teszi velünk több mint hatvan éve. Ennyi idő alatt bőven megtanulhattuk volna, hogy mire törekszik a baloldali hatalom, s azt is, hogy hiába állítja, fogadkozik, esze ágában sincs megváltozni.