Tegnapi ülésén sem foglalkozott a szlovák kormány az országban kialakult feszült szlovák–magyar helyzettel, a magyar fiatalok bántalmazásával. Robert Fico egyelőre nem reagált Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialista Párt elnökének a felszólítására sem, amelyben arra kérte a szlovák kormányfőt, tegyen meg mindent a szlovákiai magyar polgárokat ért támadások ellen és előzze meg a feszültség fokozódását. S bár az európai szocialisták elnöke ezúttal nem kérte Ficótól, hogy határolódjék el Ján Slotától, az elmúlt napok eseményeit ő is úgy értékeli, amelyek „közvetlen következményei az idegen- és romagyűlölő Szlovák Nemzeti Párt kormányra kerülésének”.
A Magyar Koalíció Pártja viszont megkezdte tárgyalássorozatát a parlamenti pártokkal arról a nyilatkozattervezetről, amely toleranciára és nemzetiségi megbékélésre szólítaná fel az ország lakosságát. Csáky Pál szerint egyelőre az első egyeztetésekről van szó, amely során parlamenti partnereik véleményt mondanak a magyar párt tervezetéről, illetve megfogalmazzák módosító javaslataikat. A volt miniszterelnök-helyettes úgy értékeli, hogy a megbeszélések jól haladnak, s van esély a tárgyalások gyors lezárására.
Közben Pavol Paska, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke bejelentette, irodája szintén nyilatkozatot készít elő a magyar– szlovák kapcsolatok éleződésével kapcsolatban, s valószínű, hogy a dokumentumot a jövő héten kezdődő parlamenti ülésszak elé terjeszti.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is határozottan elítél minden gyűlöletkeltő megnyilvánulást – adta ki közleményben a testület. „Örömmel és tisztelettel értesültünk Ján Korec bíboros, nyugalmazott nyitrai püspök és Frantisek Tondra szepesi megyés püspök, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke nyilatkozatáról, amelyben elítélik a nacionalista megnyilvánulásokat és hitet tesznek a hiteles keresztény tanításról” – írja Erdő Péter bíboros.
Közben megszólalt a civil szféra is. A nyitrai szlovák polgári társulások a zoboralji, magyarok lakta falvainak civil szervezeteivel, valamint a nyitrai egyetemek rektorátusaival együttműködve tegnap délutánra „toleranciamenetet” hirdettek. A nemzetiségi megbékélésért, a gyűlöletkeltés ellen megtartott felvonuláson több százan vettek részt, akik elítélték a nyitrai magyar diáklány bántalmazását, és arra szólították fel a kormányt, mindent vessen be annak érdekében, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő Szlovákiában.
Ján Kubis szlovák külügyminiszter szerint „a szélsőséges megnyilvánulásokkal párhuzamosan lejárató kampány folyik Szlovákia ellen”, s ebben az MKP is hibás. A külügyminiszter úgy fogalmazott: „Nem tudom nem észrevenni hagyni, hogy konzultációi révén a kampányban és annak előkészítésében a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is részt vesz. Azt hiszem, ez alapvető hiba.”
Göncz figyelmeztetése. A magyarellenes megnyilvánulások azzal kezdődtek, hogy Szlovákiában egy szélsőségesen nacionalista párt tagja lett a kormánykoalíciónak – jelentette ki Göncz Kinga. A külügyminiszter arra kéri a szurkolókat, „a szombati magyar–norvég labdarúgó-mérkőzésen mindenki tartózkodjon a szélsőséges megnyilvánulásoktól, mert egy esetleges incidenssel sokat lehet rontani a szlovákiai magyarok helyzetén”. (MTI)

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék