Belgrád két részre osztaná Koszovót

Sebestyén Imre
2006. 08. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koszovói ENSZ-közigazgatás szóvivője válaszolt a nyílt belgrádi utalásra, hogy Szerbiának létezik egy tartalék terve is a kérdés rendezésére, ez pedig nem más, mint a tartomány felosztása. „A felosztást nem toleráljuk, és pont” – hangzott az igen kategorikus reagálás. Az ilyen nyilatkozatok nem járulnak hozzá a rendezéshez, mert ellentétesek a nemzetközi közösség állásfoglalásával, részletezte Aleksandar Ivanko.
Ám ha még el is tudnák fogadtatni a felosztást, a megvalósítása roppant kockázatos lenne, nem beszélve arról, hogy ezzel precedenst teremtenének, ami ugyancsak veszélyes – vélik a helyzetelemzők. A szerbek csak a tartomány északi részét kaphatnák meg, csakhogy a szerb lakosság kétharmada az Ibar folyón túl él. Azt lekanyarítani pedig csak erőszakkal lehetne. Egyes vélemények szerint Koszovó függetlenségének elfogadása a szerb vezetés politikai öngyilkosságával egyenlő, éppen ezért a szerb kormány azt szeretné, ha a nemzetközi közösség rákényszerítené a tartományra a rendezést, ha már a felosztás – aminek emlegetése inkább a hazai közvéleménynek szól – nem lehetséges.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.