Tony Blairre nem sok jó vár, amikor hazaérkezik karibi vakációjáról. Nem sok ideje lesz, hogy felkészüljön az önvédelemre: szeptemberben beszédet tart a szakszervezeti kongresszus évi konferenciáján, ahol azt várják tőle, hogy jelezze, mikor adja át a gyeplőt Gordon Brown pénzügyminiszternek. Ugyancsak szeptemberben lesz pártja kongresszusa, amelyen búcsúbeszédére számítanak. Közben az alsóház külügyi bizottsága arról fogja vallatni a kormányt, hogy mi a szerepe a közel-keleti válságban, és a hónap elején Blair közel-keleti útra indul, hogy megpróbálkozzon a békeszerző szerepével. Döntenie kell a kormánynak arról is, hogy amikor Bulgária és Románia EU-tag lesz, onnan is azonnal beengedjék-e a beutazni kívánókat. Mindezt abban a tudatban, hogy új közvélemény-kutatások szerint a lakosság negyven százaléka áll az ellenzéki toryk mögött, míg a Munkáspárt támogatottsága példátlanul mélyre, 31 százalékra süllyedt.
A terror elleni védekezés módját is sok támadás éri. Másfél millió brit mozlim mellett további milliók vonják kérdőre a kormányt és biztonsági szerveit, ha egy-egy razzia, rajtaütés eredménytelennek vagy éppen indokolatlannak bizonyul. Egyre több ingerült utas és légitársaság kárhoztatja a hatóságokat, mert szerintük túlreagálják a repülőgépeken történteket, ezzel pokollá teszik a légi utazást. Sokan azt jósolják, hogy a vádhatóság kénytelen lesz szabadon engedni az öszszeesküvés kapcsán letartóztatottakat. Huszonnégy gyanúsított közül eddig kettőt helyeztek szabadlábra, tizenegy még mindig vizsgálati fogságban van. Tizenegy ellen emeltek vádat terrorcselekmény tervezése, aktív szervezése és elkövetésének szándéka címén, illetve két esetben azon a címen, hogy terrorcselekmények megelőzéséhez szükséges információt tartottak titokban. A tizenegy között van az egyik fővádlott felesége. A rendőrség sajtóértekezleten ismertette meglepő részletességgel a nyomozást. 69 lakhelyet és gépkocsit kutattak át, 400 számítógépet és 200 rádiótelefont foglaltak le és vizsgálnak át, hatalmas mennyiségű irattal, elmozdítható elektronikus adattárolóval együtt, amelyek bombamerényletre kiképző anyagot, valamint öngyilkosságra készülő terroristák üzeneteit tartalmazták. Robbanószer-alapanyagokat, pokolgép-detonáló szerkezeteket is találtak a házkutatások során. A rendőrség szerint nem azért tart sokáig a nyomozás, mert nem találtak elég anyagot, hanem mert túl sokat találtak. Jogi szakértők szerint a túl részletes beszámoló hangulatot kelt a vádlottak ellen.

Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter