Dénes Zoltán, K. Tóth László, Puskás Bence, Putsay Gábor
Kedvezően fogadták az ügyfelek az év első felében a hazai piacvezető mobilszolgáltató újdonságait: a cég által bevezetett kedvezményeket, díjcsomagokat, valamint a széles sávon elérhető szolgáltatásokat. Ennek köszönhetően a hazai piacon a szolgáltató részesedése és az előfizetők száma tavaly év végéhez képest tovább bővült. Az egyre telítettebbé váló hazai mobilpiacon az új előfizetők 64 százaléka a T-Mobile mellett döntött. Az eredményeket kommentálva Winkler János, a T-Mobile vezetője elmondta: a cég hosszú évek óta következetesen vallja, hogy a tarifákon túl a minőségi szolgáltatások, a gondosan kialakított, igényes készülékválaszték, az előfizetők számára is hasznos megoldások gyors bevezetése értéket jelent az ügyfelek számára is. 2006 első felének piaci adatai e stratégia hosszú távú eredményességét igazolják.
A cég idén tovább bővíti harmadik generációs (3G) mobilhálózatát, és az újonnan bekapcsolódó településeken a HSDPA (nagy sebességű mobil internetes letöltési lehetőség) is elérhető lesz. A 3G-re épülő HSDPA-szolgáltatást Budapest, Debrecen, Pécs, Balatonfüred, Siófok és Balatonalmádi után immáron Győrben és Szegeden is használhatják a T-Mobile ügyfelei. A T-Mobile mobil szélessáv-szolgáltatása nagyobb méretű videofájlok gyors letöltésére, mobiltévézésre, jó minőségű videoátvitelre, netezésre egyaránt használható.
A hazai mobilpiacon egyébként némi növekedés volt tapasztalható a nyár elején. A Nemzeti Hírközlési Hatóság legutóbbi adatai szerint májusban 14 ezerrel, júniusban pedig 19 ezerrel növekedett a három mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, ami a fél év végén meghaladta a 9,447 milliót. A száz főre jutó előfizetések száma májusban 93,5, az első fél év végén pedig 93,7 volt, miközben ez a mutató 2005 végén még 92,4-en, 2005 június végén 88,6-on állt. A június végi adatok szerint az év első felében a három szolgáltató ügyfeleinek száma 127 ezer fővel, 12 hónap alatt pedig 501 ezer fővel növekedett. Az előfizetői szám alapján a T-Mobile piaci részesedése ez év júniusának végén 45,3 százalékos volt. A szolgáltató ügyfeleinek száma 85 ezer fővel nőtt, összességében pedig meghaladta a 4,27 milliót.
Az első fél évben tovább tartott az előfizetések folyamatos növekedésének trendje, emellett csökkent az előre kifizetett kártyák aránya. Az ügyfelek számát tekintve, a feltöltő kártyák részesedése a félév végén 66,3 százalékos volt, az első negyedévi 67,5 százalék, a 2005. végi 68,2 százalék és a 12 hónappal korábbi 70,8 százalékos szint után.

Drogdíler lőfegyvereit árulja a NAV