Azok a fiatal családosok, akik lakásvásárláshoz devizahitelt vettek fel, most önhibájukon kívül kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Az utóbbi hónapokban nyilvánosságra került államháztartási adatok miatt jelentősen esett a forint árfolyama, valamint a már meglévő és a konvergenciaprogramból kiszivárgó megszorítások egyaránt tovább gyengítik a nemzeti valuta értékét, ami a devizában felvett hitelek törlesztőrészletének emelkedésében is megmutatkozik.
Az IKSZ szerint ezt a növekményt a kormánynak támogatással kellene csökkentenie. Mint elmondták, az elmúlt években a lakásvásárlással kapcsolatos állami támogatások szűkülése miatt sok fiatal vett fel devizaalapú hitelt ingatlanvásárláshoz.
Az ifjú kereszténydemokraták úgy vélik, ha az államilag támogatott hitelek feltételei nem romlottak volna, minden bizonnyal kevesebben választották volna ezt a kockázatosabb megoldást.
A devizában hitelt felvevők nem tehetnek arról, hogy a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikája hibás volt – érvelt az IKSZ, majd hozzátették: „Nem a fiatal lakásvásárlóké a felelősség az államháztartás rossz állapota miatt.”
A kormányszóvivői iroda lapzártánkig nem reagált az IKSZ javaslatára.

Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának