Petíciós aláírásgyűjtésbe kezdtek a révkomáromi járás polgármesterei azért, mert a kormány megváltoztatta múlt heti ülésén a települések finanszírozásáról szóló rendeletet úgy, hogy a magasabban fekvő települések a jövőben nagyobb arányban részesülnek az önkormányzatoknak járó adókból, mint a sík területeken elterülő városok és falvak. A petíciót Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere, az MKP parlamenti képviselője kezdeményezte. A kormány rendelete értelmében például a Ján Slota vezette Zsolna városa ötmillió koronával (37 millió forinttal) kapna többet, mint eddig, míg Révkomárom négymillió koronával, Dunaszerdahely pedig hárommillióval kevesebbet. Bastrnák Tibor szerint a kormány rendelete diszkriminatív, s bár elfogadja, hogy a magasabban fekvő települések több pénzhez jussanak a hosszabb fűtési szezon miatt, de azt nem, hogy „ez a mi rovásunkra történjen”.
A dél-szlovákiai önkormányzatok tiltakozása azért is indokolt, mert az alkotmánybíróság döntése alapján további várt bevételektől esnek el. A taláros testület ugyanis úgy döntött, hogy nem kaphatják meg tulajdonba az önkormányzatok az úgynevezett nevesítetlen földeket, mert az „ismeretlen tulajdonosok tulajdonjoga is sérthetetlen”. A nevesítetlen földek önkormányzati tulajdonba kerülését az MKP kezdeményezésére szavazta meg a szlovák parlament 2005-ben.
Letörték Petőfi Sándor pozsonyi szobrának kardját és a kard markolatát, ezúttal azonban nem vandál magyarellenes cselekedetről van szó. Legalábbis erre a megállapításra jutottak a Petőfi Emlékmű Bizottság alapító tagjai, Duka-Zólyomi Árpád európai parlamenti képviselő és Miklósi Péter publicista. A helyszíni szemle után úgy vélték, hogy valószínűleg gyerekek rongálták meg a szobrot, akik gyakran másznak fel a Medikus-kertben található alkotásra. Duka-Zólyomi Árpád lapunknak nyilatkozva azt mondta, „vélhetőleg a gyerek a kard markolatába és pengéjébe kapaszkodva akart leugrani a szoborról, ekkor tört le a két tárgy az emlékműről”.
Hiller István, az MSZP elnöke nem lát lehetőséget az MSZP és a szlovák Smer közötti kétoldalú kapcsolattartásra, amíg nem történik egyértelmű és világos elhatárolódás Ján Slota szélsőséges megnyilvánulásaitól – adta hírül tegnap az MTI. Az MSZP elnöke Bécsben hét közép-európai szocialista és szociáldemokrata párt vezetőinek szokásos, féléves tanácskozásán vett részt.
Slota-export? Megkezdődött a Slota-jelenség exportja a térségben és hazánkban egyaránt, ami igen veszélyes és sajnálatos – véleményezte a hét végén tapasztalt szlovákellenes kirohanásokat Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus tegnapi nyilatkozatában. Pártja nevében Eörsi a hazai politikai erők összefogására szólított fel, hogy együttműködve meg tudják akadályozni hasonló – Szlovákia és szlovákok elleni – atrocitások előfordulását. „Nagyban tévednek, akik azt hiszik, hogy ezen megmozdulásaikkal a magyarokat védik. Ők is ugyanolyan szélsőséges erőket képviselnek, mint szlovák kollégáik” – nyilatkozta a politikus. Eörsi továbbá hozzátette, hogy kifejezetten örül, hogy a magyar Külügyminisztérium azonnali elhatárolódását fejezte ki a futballmeccseken tapasztalt megmozdulásoktól, és reméli, hogy minden magyar politikai erő is ekképp fog eljárni. (MN)

Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit