Tavaly márciusban indult a büntetőügy, 2005 nyarán sorra hallgatták ki a Kolompár Orbán vezette önkormányzat félszáz képviselőjét. Az eljárást egy független könyvvizsgálói jelentés alapján tett feljelentés indította el. A dokumentum szerint súlyos bajok voltak az OCÖ 2004-es pénzügyi mérlegével, túlköltekezések miatt. Például 33,7 milliós fedezethiányra derült fény, és a tervezettnél 28 millióval több üthette az OCÖ tagjai markát.
Angyal Andrea főhadnagytól, a BRFK gazdaságvédelmi osztályának munkatársától úgy értesültünk, immár a 2003-as és 2005-ös esztendő is górcső alá került. Arról nem kívánt felvilágosítást adni, mi az oka, hogy júliusban egy másik igazságügyi könyvvizsgálóra bízták és három gazdálkodási évre terjesztették ki az átvilágítást. A történet csaknem másfél éve felgöngyölítetlen. Fölvetésünkre, hogy a roma közéleti szereplőkkel kapcsolatos büntetőügyek gyakori elhúzódása, lebegtetése elvileg politikai zsarolásokra is alkalmas, Angyal főhadnagya azt válaszolta: „Politikai megfontolásoknak nincs szerepe a nyomozás kimenetelében; az elhúzódás oka, hogy menet közben újabb kérdések merültek fel.”
Kolompár Orbán OCÖ-elnök lapunk megkeresésére annyit mondott: reméli, most már rövidesen lezárul az eljárás, és bebizonyosodik, hogy a roma önkormányzat elleni rágalomhadjárat alaptalan és jogtalan volt. Kolompár a tavaszi parlamenti választásokon az MSZP-től állítólag eltávolodni kívánó etnikai kisebbségi pártjával mindössze 0,08 százalékos eredményt ért el.
– Azzal, hogy egyre szélesebb körűvé válik a nyomozás, beérni látszik a Kolompár Orbán féle romavezetés „summantásainak” a következménye – vélte a rendőrségi információk tükrében Rostás László független baloldali OCÖ-képviselő, a kiskunhalasi cigány önkormányzat elnöke. Lapunk kérdésére „summantások” közé sorolta Kolompár Orbánék által állítólag törvénytelenül, önkényesen meghozott és utólag bejelentett anyagi, személyi és egyéb döntéseket.

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt